2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Ezüstre fájt a foguk, acélt kaptak a csuklójukra

Ezüstre fájt a foguk, acélt kaptak a csuklójukra

Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai július 19-én hajnalban fogták el– hathatós állampolgári közreműködéssel – azt a két fiatalkorú férfit, akik az egyik helyi ékszerboltba törtek be hajnal kettő és három óra között és onnan több mint százezer forint értékben tulajdonítottak el ezüstgyűrűket.
Éjjel két óra után értesítette az Ózdi Rendőrkapitányság ügyeletét egy szemfüles állampolgár, aki gyanús mozgásra lett figyelmes az egyik ékszerbolt bejáratánál. A bejelentést követően kiérkező járőrök az üzlet bejárati ajtaja feletti szellőző részt lefeszítve találták, így a helyszín biztosítása mellett azonnal megindult a forrónyomon üldözés.

A rendőrök alig öt percen belül elfogtak két fiatalkorú ózdi fiút, akik az ékszerbolttól kis távolságra, gyalogosan igyekeztek lakóhelyük irányába. Az igazoltatás során végzett ruházatátvizsgálás alkalmával zsebeikből nagy számban kerültek elő ezüstgyűrűk, így mivel bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók voltak, őket az eljáró rendőrök az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították.

A két fiatal kihallgatása során – még a helyszíni szemle időtartama alatt – teljes beismerő vallomást tett a terhükre rótt bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan, ellenük a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (4) bekezdés b/1. pontja szerint minősülő betöréses lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Az ügy nyomozati és vizsgálati szakaszát az Ózdi Rendőrkapitányság gyorsított, bíróság elé állítással záródó eljárásban tervezi befejezni.

Az Ózdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés