2026. 06. 11. csütörtök

Barnabás

1 EUR 355 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Külföldre viszik a Zöld Nyilat a Földes diákjai
13770-kulfoldre-viszik

Külföldre viszik a Zöld Nyilat a Földes diákjai

A Földes Ferenc Gimnázium diákjainak egy csoportja a mai napon az MVK Zrt.-nél tett látogatást. A diákok ugyanis szeptember végén részt vesznek azon az isztambuli találkozón, melynek központi témája a városi környezetbarát közlekedés lesz.

A diákok a Zöld Nyíl projekten keresztül kívánják a környezetbarát városi közösségi közlekedés miskolci példájával megismertetni az isztambuli találkozó résztvevőit. A sikeres szereplés érdekében az MVK Zrt.-nél a diákok előadásokat hallhattak a projektről, megtekinthették a telephelyet, a villamosjármű javítócsarnok átépítési munkálatait és kérdéseket tehettek fel a projekt eddigi munkálataival kapcsolatban. Az MVK szakemberei felajánlották azt is, hogy a diákok további munkáját is segítik.

A Földes Ferenc Gimnázium évek óta részt vesz nemzetközi, ill. Európai Uniós projektekben. 2011-ben sikeresen pályáztak a Tempus Közalapítványnál, melynek eredményeként 2011 és 2013 között öt másik európai uniós országgal együtt (Csehország – Plzen, Franciaország – Orléans, Lengyelország – Krakkó, Németország – Münster, Törökország – Isztambul) környezetvédelmi témákon dolgozhatnak. Minden negyedévben más-más környezetvédelmi téma kerül előtérbe, a projektben részt vevő diákok pedig negyedévente ellátogatnak az egyik partneriskolába, tapasztalatcserére. Így kerül sor majd szeptember végén az isztambuli találkozóra, melynek központi témája a városi környezetbarát közlekedés lesz.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés