Novák Valentin Páternoszter című, a napokban megjelent regénye tulajdonképp modern fejlődésregény. Ennek megfelelően a szerző cselekmény helyett a belső folyamatok leírására koncentrál. Nagy ívű monológokkal, vallomásokkal, tépelődésekkel igyekszik számba venni kételyeinek, bizonyosságainak és botladozásainak okait.
A történetek csak megelőlegezik a várakozást, a hitkeresés első lépéseit. A főhős anyageszmében gyökerező múltja (1990 előtti események vagy inkább öntudatlan történések) a rendszerváltozás (zűrzavarai) következtében átértékelődik. Megtudhatjuk, miképp változik az én, miképp formálja át önmaga viszonyát a családhoz, a társadalomhoz, a hazához és az életében számtalanszor megszólított, néha „meg is sértett” Istenhez, végső soron, milyen mozgatórugók terelik az unitárius megkeresztelkedésig.
A gondolati, lelki fejlődés mellett, ellenpontozásképp, színesen villódzó tablót kapunk az újrakapitalizálódás koráról egészen a jelenig, mikor Gogol Nyevszkij proszpekt című novellájához hasonlatosan, egy körúti ablakból szemlélődve tekint végig a rendszerváltás zsibvásárán a „lelki” főhős. Tulajdonképp ez a szánalmas felvonulás, mely a regény kétharmadánál kezdődik az, aminek ellentmond a szerző, az, amivel nem tud azonosulni. A tömeg mozgatórugói: a kicsinyesség, az alpáriasság, a törtetés, a pénzközpontúság, ugyanakkor a vesztesség, a lúzerség és az ebből fakadó agresszió – önagresszió, amely megriasztja, és az életéből elspórolt hithez sodorja.
Novák Valentin írásait ismerve ez a mű merőben eltér a korábbiaktól. Bár a humor csírái itt is felcsillannak, a szöveg hangulatát inkább a belső erő, a kinyilatkoztatásszerű, ellentmondást (önellentmondást) nem tűrő gondolatfutamok adják, melyek hol érted haragszom [magamért haragszom] formán dühösek, hol józanul pontos leírásai az embert összekuszáló külső tényezőknek, a minden korban fel-felbukkanó ördögi kísérteteknek. Érdekes szöveg a Páternoszter. Ha önéletírásnak, egyfajta confessionak, vagy ha korkritikának, netán – bizonyos tekintetben – próféciának is vesszük, mindenképp kíméletlen szembesülést eredményez, mely nem tűr meg semmiféle finomkodást. Kimond, pusztít, mint az áradat, hogy valami új szülessen, valami új tisztaság. A személyes életben, az írásban.
