A parlamentnek 2011. november 20-án benyújtott új magyar választójogi koncepció egyik sarkalatos pontja, hogy a most kialakítani kívánt választókerületek mérete között az eltérésnek a lehető legkisebbnek, maximum 15%-osnak szabad lennie, ugyanakkor a határok nem nyúlhatnak túl a mindenkori megyehatárokon. A fenti koncepcióban megadott feltételeknek egyidejűleg lehetetlen megfelelni, ezért szerencsés volt a tervezet módosítása, mely szerint az eltérést a körzetek átlagos méretétől kell számítani – állítják a dr. Kóczy Á. László vezette játékelmélettel foglalkozó kutatócsoport közgazdászai, akik szerint ez az eset is jól mutatja, milyen fontos a tudományok alkalmazása a törvény- előkészítő munkában.
A kutatók megállapították, hogy a megye alapú rendszerrel ellentétben egy, a régiók szerint kialakított felosztás alapvetően kiegyensúlyozottabb megoldást eredményezne.
Egy, a lehető legigazságosabb választási rendszer kialakítása nem tűnik bonyolult feladatnak: a lakosságot egyenlő választói csoportokba kell szervezni, hogy egy képviselő megválasztásához ugyanannyi szavazatra legyen szükség. Azonban az egyéb feltételek, például a földrajzi és a közigazgatási határok figyelembevétele mellett ennek kivitelezése nem egyszerű. A körzetek mérete, pontosabban a körzetbe tartozó választók száma meghatározza, hogy az egyes választópolgároknak mekkora befolyásuk van a parlamenti döntésekre, de a területek határainak kijelölése is meghatározó lehet a pártok választási eredményeit illetően.
Az új választási törvény egyik sarokköve, hogy az egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma az egyéni választókerületek választásra jogosultjainak országos számtani átlagától tizenöt százaléknál nagyobb mértékben néhány kivételtől eltekintve nem térhet el, valamint, hogy „a választókerületi határok nem léphetik át a mindenkori megyék határait”. A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjában a matematikán belül az úgynevezett kooperatív játékelmélettel foglalkozó magyar kutatócsoport három tagja, Biró Péter, Sziklai Balázs és Kóczy Á. László olyan programot készített, amellyel a kutatók a megyék választási körzetekkel való összes lehetséges felosztását modellezték a törvényjavaslat eredetileg benyújtott formája szerint. A 2010-es választói adatok alapján számolva az eredmény azt mutatja, hogy a legkisebb eltérést szolgáltató, tehát a legigazságosabb megoldásban is van olyan választókerület, amely az átlagtól 15,28%-kal tér el. Bár az adatok a demográfiai változások hatására módosulhatnak, a meghatározott 15 százalékos tűréshatár elérése lehetetlennek tűnik a törvény tervezetében, és a legkiegyensúlyozottabb megoldásban is lesz olyan Tolna megyei választókerület, ahol az országos átlag 85 százalékánál kevesebb választó szavazhat. A kutatócsoport tanulmánya arra is rávilágít, hogy ha a választókörzeteket a megyék helyett a régiók határait figyelembe véve alakítanák ki, az átlagtól vett maximális eltérés tartható lenne, sőt, a legjobb modell mindössze 3,37%-os eltérést mutat.
„Bár vizsgálatunk az eredeti törvényjavaslatra terjedt ki, és a törvénybe bekerült egy kitétel, amely bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a nagyobb eltérést, eredményeink az mutatják, hogy továbbra is kiegyenlítetlenebb maradt a rendszer a törvényben elvárásként megfogalmazott legfeljebb 15%-os eltérésnél.” – emelte ki dr. Kóczy Á. László közgazdász matematikus, a kutatócsoport vezetője, majd hozzáfűzte: „A természettudomány és a számítástudomány ismerőit megéri bevonni a törvényelőkészítésbe, valamint ésszerű egzakt matematikai modellek alapján hatástanulmányokat készíteni.” A játékelmélet-kutató már korábban is foglalkozott szavazási problémák kérdéseivel, és szerzőtársával a magyar parlamenti helyzet példáján keresztül vizsgálta meg, hogy kétharmados szavazattöbbség mellett van-e érdemi döntésekre lehetősége az ellenzéknek.
A játékelmélet alapjait a magyar Neumann János rakta le, és bár 1994-ben Nobel-díjat vehettek át a terület olyan kiválóságai, mint például Harsányi János, Magyarországon az Akadémián létrehozott az első játékelméleti kutatócsoport. Az MTA Lendület programjának segítségével összeállt kutatók elsősorban olyan kooperatív játékelméleti kérdéseket vizsgálnak, amelyeknél externáliák, vagyis külső hatások keletkeznek és egy kívülálló fél válik érintetté, aki eredetileg nem is vett részt a folyamatban. Az externáliák vizsgálata a XXI. században azért is nagy jelentőségű, mert számos olyan globális folyamat zajlik, amelynek hatásai mindnyájunkat érintenek: ilyen például a környezetszennyezés, a globális klímaváltozás vagy éppen a világgazdaság kérdései.
Fotó:Benedek Zsolt
