2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi
13457-hoffmann-rozsa-edelenyben

Hoffmann Rózsa: a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi

A Nemzeti alaptantervet (NAT) nagy konszenzus övezi, egy ezerfős mintán alapuló közvélemény-kutatás során a válaszadók 90 százaléka igennel felelt az azzal kapcsolatos kérdésekre – mondta Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár szerdán a Borsod megyei Edelényben.

Az államtitkár a Szent Miklós görög katolikus általános iskolában tartott sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt

Demeter Zoltán fideszes országgyűlési képviselő és Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke is, az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: már több mint két hónapja annak, hogy a NAT első változatát kitették a honlapra és arról társadalmi vitát kezdeményeztek. Aki akarta, már elolvasta, megnézte ezt az egyébként vaskos, nyomtatásban csaknem háromszáz oldalnyi anyagot – tette hozzá Hoffmann Rózsa.

Mint mondta, az anyag terjedelméből is adódik, hogy olykor abból ki-ki “csemegézve” ragad ki egy-egy részletet, pedig vitathatatlan, hogy azzal visszatértek a tartalmi szabályozáshoz, az új – a kormány által a múlt héten elfogadott – tantervet ugyanis a korszerűség, a modernség és a gyakorlati élettel való összehangolás jellemzi.

Rámutatott arra: miközben a NAT a szabadság terét kitágítja, gondoskodik arról, hogy rendezettségben, megfelelő oktatásban, nevelésben részesüljenek a tanulók. Értékalapú tanterv született, amely szakított az oktatásirányításban az értéksemleges megközelítéssel – fűzte hozzá. Közlése szerint az új NAT sokkal jobban fogja szolgálni az esélyegyenlőséget, és mindent tartalmaz, ami a XXI. században elvárás.

Hoffmann Rózsa arról is beszélt, hogy a hagyományos tantárgyak mellett újakat is tartalmaz az alaptanterv, ezek közül kiemelte a hit és erkölcstan vagy erkölcstan oktatását. Véleménye szerint a társadalom legnagyobb gondja, hogy felborult az értékrend, ennek helyreállítását is szolgálja a dokumentum. Utalt arra: két éve kezdtek hozzá a kormánnyal a köznevelési, valamint a felsőoktatási rendszer megújításához.

A köznevelési törvény kapcsán felhívta a figyelmet arra: az iskolának ezzel visszaadják az alapvető funkcióját, a gyerekek nevelését. Hozzátette: a nevelésnek mindig értékalapúnak kell lennie. Az új törvény legfontosabb célja, hogy segítse a megújulást, amelyre a társadalomnak szüksége van, s ehhez az iskola adhatja a leghatékonyabb segítséget.

Hoffmann Rózsa a sajtótájékoztatót követően előadást tartott az edelényi intézmény aulájában, amely telt házzal várta a szakpolitikust. Előadását összefoglalva az államtitkár azt mondta: a múltat, a jelent, a jövőt vázolta fel, megmutatta azon összefüggéseket, amelyek rávilágítanak például az egyházak történelmi szerepére, ezek egyébként ma már fenntartóként, működtetőként is jelen vannak a közoktatásban. Megjegyezte: épp ezért vonták be az egyház jeles képviselőit a munkába, hiszen nagy hiba lett volna, ha nélkülük fognak hozzá az iskolarendszer átalakításához.

 

Fotó:Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára beszél az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón. Mellette ül Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke. MTI Fotó: Vajda János
– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés