2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Reggel rajtol a pálinkatúra
13259-reggel-rajtol

Reggel rajtol a pálinkatúra

Május 12.-én rendezik meg a 3. Rákóczi Autós Pálinkatúrát.


Az idén 3. alkalommal rendezik meg a megye vállalkozó kedvű résztvevőinek a pálinkatúrát, amelyet két évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indítottak útjára. A résztvevők Szikszóról indulnak Miskolcra, ahonnan hivatalosan is elrajtol a mezőny. A célszalagot az UNESCO világörökség részét képző Aggteleki karszt bejárata előtt szakítják át.

A rendezvényen részt vett Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Elnöke is, aki versenyzőként is részt vesz a futamon:
-Mindamellett, hogy egy remek kikapcsolódás, szórakozási lehetőséget szeretnénk biztosítani a vendégeinknek,  kiemelt célunk, hogy mind a megyében mind ország szerte megismerjék lakóhelyünk kiemelkedő értékeit és termékeit, legyen szó akár műemlékről, akár a legfinomabb pálinkákról.
Nem véletlen, hogy most Putnok és Ózd irányába szervezzük a pálinkatúrát, mert szeretnénk ráirányítani a figyelmet a szénbányákban rejlő, mint a  megyénkben központi, stratégiai elemként kezelt lehetőségekre is.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés