Március végén mutatták be a Budapesti Operettszínház társulata által előadott, ám külsős helyszínen, a Thália Színház deszkáin a Veled, Uram! című Szörényi-Bródy rockoperát. Az István, a király folytatásaként (is) ismertséget szerző művet először mutatták be kőszínházban – eddig csak Esztergomban, szabadtéren volt látható –, és bár sokan aggódtak a darab sikeressége miatt, azt kell mondanunk, hogy fölöslegesen, hisz a kreatív stáb és az énekes-színészek egy élvezetes, ráadásul aktuális előadást mutattak be.
Bár előbb az István, a király folytatásáról írtunk, ez így nem egészen precíz kijelentés, hisz a Veled, Uram története már az idősödő uralkodó életébe, valamint a trónutódlás egyre égetőbb kérdésébe enged betekintést. Mindezekből adódóan maga a cselekmény két, részben összefüggő szálon fut: az egyik a különböző politikai frakciók egymással való csatája (az Orseolo Péter vezette, jórészt külföldi keresztények, valamint a Vászolyt követő, az ősi magyar vallást magukénak mondó törzsek között), valamint a fiát egy baleset (?) következtében elvesztő István belső vívódása.
A történet e különlegességéből adódik a zenei világ kettőssége is, hisz egyszerre vannak jelen ősmagyar, vagy arra utaló motívumok, valamint modernnek ható elemek is – s bár mindez az István, a király népszerű dallamaira épül, egyben sok tekintetben erősen el is üt attól.
A már korábban dicsért, Somogyi Szilárd rendező által irányított alkotói gárda remek munkát végzett, hisz ízlésesen keverték a történet által kínált archaikus díszleteket-jelmezeket, valamint a rockopera-műfaj modernitásának hangsúlyozásához szükséges újszerű látványelemeket – például lézeres megoldásokat (bár utóbbi azért kissé furcsának hatott, tudva, hogy a cselekmény alig kevesebb, mint ezer éve játszódik.
Az előadás legfőbb szerepét, az öreg Istvánt Sasvári Sándor alakítja. A többek között az Operahát Fantomja címszereplőjeként is ismertté vált énekes-színész ezúttal sem okoz csalódást, mind hangilag, mind dramaturgiailag remek választás volt a szerepre – ráadásul különleges kiejtése révén még hitelesebben formálja meg történelmünk egyik leghíresebb uralkodóját.
A történet szempontjából a további két legjelentősebb szerep a két utódjelölté, Péteré és Vászolyé. Előbbit Mészáros Árpád Zsolt a tőle megszokott módon meglehetősen bohémként és intrikusként ábrázolja, és e révén úgy tűnik, hogy karaktere két legerősebb vonásai a gátlástalanság és a magabiztosság – míg ellenlábasát, Vászolyt Feke Pál alakítja, s e két művész előadásában rendkívül szembetűnő a kontraszt, hisz Feke Vászolya egy következetes, visszafogott, rendkívül óvatos férfiként jelenik meg.
A kisebb szerepek közül érdemes még kiemelni az Imre herceget játszó Kádár Szabolcsot, akinek sikerül feloldania a karaktere jelelme által generált, egyszerre jelen lévő gyermeki naivitásból, valamint férfias érettségből adódó ellentmondást, valamint a menyasszonyát, Krisztina lengyel hercegnőt játszó Vágó Bernadettet – de ne felejtsük el megemlíteni a két táltost, Szomor Györgyöt és Pirgel Dávidot sem, akik remekül kiegészítik egymást
DicsukD
Fotó: Budapesti Operettszínház
