2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Közös összefogással, helyben – II. Polgárőr-Rendőr Nap Tiszakesziben
13077-14_DSCF6018

Közös összefogással, helyben – II. Polgárőr-Rendőr Nap Tiszakesziben

A tavalyi évet követően immáron hagyományt teremtve második ízben tartottak polgárőr-rendőr napot Tiszakesziben.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság, valamint a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület között meglévő együttműködési megállapodásban foglalt feladatok közös megvalósítására a felek kiemelt figyelmet fordítanak. Ezt mutatja az is, hogy 2012. április 18-án, a településen immár második alkalommal került megrendezésre – a Lórántffy-napok keretében – Polgárőr-Rendőr Nap.

A programnak – az elmúlt évhez hasonlóan – a helyi Lórántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola adott otthont, ahol a tanintézmény diákjai jutottak főszerephez. Az eseményen – a rendőrség, illetve a polgárőrség képviselőin kívül – részt vettek az iskola pedagógusai, valamint a község polgármestere is. A megnyitót az igazgató asszony tartotta, melyet követően beszédet mondott a Mezőcsáti Rendőrőrs parancsnoka, valamint a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület elnöke is.

A rendezvényen a rendőrkapitányság kerékpáros ügyességi versenyt, bűnügyi technikai, fegyverzeti, valamint gépjármű-technikai bemutatót tartott, illetve az egyik szolgálati kutyával is megismerkedhetett a csaknem százfőnyi érdeklődő.

A programsorozatot színesítette a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága által biztosított bűnmegelőzési előadás és bemutató, valamint a rendészeti igazgatóság motoros rendőrei is. Mindezek mellett a résztvevők a polgárőrök autójába is beülhettek.

 














A gyermekek közül többen, szinte hivatásukként foglalták el az egyesület szolgálati gépjárművét, hiszen az iskolában „ifjú polgárőrök” is tanulnak, akik a rendezvény sikeres lebonyolításában is szerepet vállaltak.



Az esemény zárásaként, a kerékpáros közlekedési versenyen résztvevő tanulók díjazásban részesültek.

A polgárőr egyesület, a rendőrkapitányság, valamint az oktatási intézmény vezetése is pozitívan értékelte az együttműködést, illetve a közös rendezvény lebonyolítását, így már a jövőbeni tervek között szerepel a következő, hasonló program megszervezése.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés