Két hete volt a 45. születésnapom.
Egyébként sem éreztem magam valami fényesen.
Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt, nem hogy Isten éltessen. …
A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam őket.
Úton az irodába már teljesen levert voltam.
Bementem az ajtón és Sári, a titkárnőm felállt és így szólt: Isten éltesse sokáig, főnök!
Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egyvalaki nem felejtett el!
Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Sári bekopogott az ajtómon és azt mondta:
– Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten!
Nem a szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba, hogy egy kicsit magunk lehessünk.
Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel. A visszaúton Sári azt mondta:
-Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk vissza az irodába!
Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét!
Így felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két Martinit, és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Egy idő után Sári így szólt:
-Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a hálóba, azonnal itt vagyok.
Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy születésnapi torta volt és őt követték: a feleségem, a gyerekeim és a közelebbi munkatársaink és a Happy Birthday-t énekelték.
És én ott ültem a heverőn, és ……. a zoknimon kívül semmi nem volt rajtam.
