2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Babakiállítás Tiszalúcon
11668-babakiallitas

Babakiállítás Tiszalúcon

2011. december 15.-től, a művelődési ház nyitva tartásához igazodóan kilencszázkét darab baba várja a látogatókat. A babák parasznyai Dongolovszky Józsefné, Piroska néni tulajdonában vannak, aki szeretettel bocsátotta rendelkezésünkre egyedi ruházatú kedvenceit.

A babák mások által megunt, megsérült darabok, melyeket Piroska néni felújított, ruhát varrt rájuk, azóta elhunyt férje pedig cipőcskével látta el őket. Nemcsak gyerekek figyelmébe ajánljuk, hiszen ezek a babák a mai anyukák, nagymamák gyerekkorát idézik, és a gyűjteményben helyet kapnak többek között úttörők és apácák, előkelő hölgy-babák és szegény parasztasszony típusok is.
A kiállítás látogatói a babák megtekintéséhez kérjék a művelődési ház dolgozói, illetve Ducsai Tiborné segítségét. A megtekintés ingyenes, viszont a helyszínen egy persely van elhelyezve, melybe szerény összegeket, aprópénzt helyezhetünk. Az esetlegesen összegyűlt adományt Piroska néni jótékony célra fordítja – beteg gyerekek alapítványát támogatja -, illetve a további gyűjtemény „ruházkodására” fordítja. Amennyiben van otthon sérült babájuk, melynek akár a keze, lába hiányzik, vagy akár csak feje van, kérjük, hogy bocsássa a Piroska néni rendelkezésére, hiszen ezek újabb babák felújítását teszik lehetővé!

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés