2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Széchenyi-bál
11259-szechenyi-bal-01

Széchenyi-bál

Mintegy százötvenen vettek részt az idei Széchenyi Bálon, amelyet november 12-én rendeztek meg.

A kétévente megszervezett jótékonysági est célja a jól teljesítő diákok támogatása. A bálon részt vett Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára is. A bált Csirmaz István, a Széchenyi István Szakképző Iskola igazgatójának, valamint. dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntője nyitotta.

Ezt követően az esemény védnöke, a Modine Hungaria Kft. igazgatója, Németh Zoltán mondott egy rövid beszédet, amely keretében egy 5 millió forint támogatásról szóló emléktáblát nyújtott át az intézmény igazgatójának, amellyel a jövőre induló szerszámkészítő szakmát szeretnék támogatni. A bevezető gondolatok után a középfokú oktatási intézmény tanulóinak nyitótáncát tekinthette meg a mintegy 150 fős közönség. A kulturális műsor keretében Nyikes Linda, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület két tagja is énekes produkcióval szórakoztatta a vendégeket. Mellettük a Széchenyi István Szakképző Iskola tanulóinak magas színvonalú énekes-verses műsorát is nagy elismeréssel nézték, illetve hallgatták meg a bálozók. A vacsora után a Randevú zenekar húzta a talpalávalót.

 

A bál bevétele 367 135 forint, amelyet a végzős tanulók támogatására, az Alapítványon keresztül az alapítvány céljainak megfelelően a kiemelkedő tanulmányi eredményt és közösségi munkát elérő tanulók megsegítésére, valamint a külföldi tanulmányi utak támogatására fordítanak.

 

M. Zs.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!