2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Ötvenhat szellemében kell dolgoznunk az ország megújításáért

Ötvenhat szellemében kell dolgoznunk az ország megújításáért

1956-ban Magyarország megújult, és ez a gyújtóanyag repítette egészen a rendszerváltásig – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az október 23-a, nemzeti ünnepünk alkalmából tartott miniszteri ünnepségen.

„A pesti srácok független és demokratikus államot akartak, és a közösség, a nemzet ügye eggyé tudott válni” – húzta alá az államtitkár.
Kontrát Károly (fotó: Botár Gergely)

Ötvenöt éve, hogy Magyarország meggátolhatatlan erővel fejezte ki a szabadság iránti örök olthatatlanságát, a szabadságba vetett hitét és a szabadság iránti vágyát. Ötvenöt éve annak, hogy a csend falai leomlottak, és mindenki megbizonyosodhatott arról: a becsület él és tenni kész. A becsület megmutatta, képtelen a belenyugvásra, a tehetetlenségre, hiszen alapeleme a változtatni akarás, a cselekvés – emelte ki Kontrát Károly.

„1956-ban a magyar emberek nemcsak egy diktatúra ellen lázadtak fel, hanem a hazugság és a félelem ellen is, mert ez becsületbeli ügy volt” – mondta az államtitkár, majd hozzáfűzte: „Ezért az áldozatért semmilyen áldozat nem volt elég nagy. A becsületnek akkor golyózápor és akasztófa, ma és mindörökké egy becsületében megmentett nemzet tisztelete és soha el nem múló emlékezete a jutalma.”
Miniszteri ünnepség október 23-a alkalmából (fotó: Botár Gergely)

Kontrát Károly emlékeztetett: voltak és mai vannak köztünk olyanok, akik „ezrek sírja felett is képtelenek a bocsánatkérésre”, akik akkori aljas helytállásukért szégyenteljes kiváltságot élveznek.

„Itt az ideje a megújulásnak. Ötvenhat szellemében kell tennünk az erős Magyarországért, a törvényes rend megerősítéséért – nekünk ez a becsületbeli ügyünk” – húzta alá az államtitkár.
Miniszteri ünnepség október 23-a alkalmából (fotó: Botár Gergely)

Az ünnepi beszédet követően Pintér Sándor belügyminiszter köztársasági elnöki és miniszteri elismeréseket adott át (az elismerésben részesültek névsora megtalálható a csatolt dokumentumban), majd pohárköszöntőjében kiemelte: a most kitüntetettek – ugyan más eszközökkel, mint az 56-osok – az ország felemelkedéséért dolgoznak.

(kormany.hu)

Kitüntetések

SCHMITT PÁL,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE

– A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE –

SZAKTERÜLETÉN TÖBB ÉVTIZEDEN ÁT VÉGZETT
KIEMELKEDŐ ÉS EREDMÉNYES SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE
ELISMERÉSÉÜL

2011. OKTÓBER 23-AI-HATÁLLYAL

KINEVEZi
RENDŐR VEZÉRŐRNAGGYÁ

BARTOS LÁSZLÓ r. dandártábornok urat
az Országos Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata vezetőjét

KIEMELKEDŐ HELYTÁLLÁSA, BÁTOR MAGATARTÁSA ELISMERÉSÉÜL

DR. PINTÉR SÁNDOR,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERE

BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ
EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI

GULYÁS LÁSZLÓ r. törzszászlós urat
az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozóját,
aki egy eszméletlen férfit mentett ki egy lakásból, ahol gázszivárgást észleltek, illetve intézkedéseket tett a robbanásveszély elhárítása érdekében.

PETROVECZ SZILÁRD r. főhadnagy urat
a Szécsényi Rendőrkapitányság főnyomozóját,
aki szabadnapján egy égő melléképületből értékeket mentett, valamint egy gázpalackot is kihozott a tűzből.

ZÁBORSZKY ZSOLT r. főtörzsőrmester urat
a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség főhatárrendészét,
aki a szolgálati helyével szembeni égő családi házból járőrtársaival egy idős házaspárt és egy gázpalackot mentett ki. A tűzoltók kiérkezéséig megpróbálták a tüzet megfékezni.

BOGNÁR GERGELY r. törzsőrmester urat
a Komáromi Rendőrkapitányság balesethelyszínelő-vizsgálóját,
aki egy vadászfegyverrel lövöldöző ittas férfit sikeresen előállított.

VARGA KRISZTIÁN r. őrmester urat
a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság mozgóőrét,
aki szabadidejében a Velencei-tóban elsüllyedt férfi mentésére sietett. Az eszméletlen férfit a partra húzta és rögtön megkezdte az újraélesztését, így mentve meg a férfi életét.

GUBÁS JÓZSEF r. őrmester urat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendészeti Igazgatósága járőrét

és

ZACHAR ISTVÁN r. törzszászlós urat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendészeti Igazgatósága járőrvezetőjét,
akik Miskolcon egy fegyverrel lövöldöző férfit megsebesítve támadásképtelenné tettek, így megakadályozták, hogy az tovább bántalmazza nyílvesszővel és késsel összeszurkált áldozatát.

KEMECSEI CSABA tű. törzszászlós urat
a Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság
különlegesszer-kezelőjét,
aki Nyíradonyban egy raklapfeldolgozó üzemben történt tűzesetnél egy gáztartály felrobbanását akadályozta meg.

HIRSCHL JÁNOS tű. főtörzsőrmester urat
a Veszprémi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság
beosztott tűzoltóját,
aki a Videoton Ipari Park egyik üzemcsarnokában keletkezett legmagasabb fokozatú tűzeset felderítésében és a kárfelszámolásban tanúsított bátor magatartást.

DR. PINTÉR SÁNDOR,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERE

EREDMÉNYES SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL
ARANY FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA

DOBÓ JÓZSEFNÉ asszonynak
Mezőkövesd Város Polgármesteri Hivatala nyugalmazott munkatársának

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL
EZÜST FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA

DR. MÉSZÁR ERIKA asszonynak
a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala aljegyzőjének

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT EMLÉKPLAKETT
ARANY FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA

SIPOS EDIT bv. alezredes asszonynak
a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Közgazdasági Főosztálya osztályvezetőjének

KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE
ELISMERÉSÉÜL

ELŐLÉPTETI
SORON KÍVÜL
RENDŐR EZREDESSÉ

KOVÁCS BÉLA r. alezredes urat
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
rendészeti igazgatóját, rendőrfőkapitány-helyettest

DR. KŐHALMI ZSOLT r. alezredes urat
az V. kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezeetőjét

TŰZOLTÓ EZREDESSÉ

CZOMBA PÉTER GÁBOR tű. alezredes urat
a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI EZREDESSÉ

HIRJÁK ANDRÁS PÉTER bv. alezredes urat
az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatóját
EZREDESSÉ

PUSZTAI ANDRÁSNÉ alezredes asszonyt
a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főosztályvezetőjét

NYUGÁLLOMÁNYÚ RENDŐRORVOS EZREDESSÉ

DR. KALÁSZ GYÖRGY ny. ro. alezredes urat
az Állami Egészségügyi Központ főorvosát

NYUGÁLLOMÁNYÚ RENDŐR ALEZREDESSÉ

DR. FÖLDES JÁNOS ny. r. őrnagy urat
a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Személyzeti Osztálya
volt csoportvezetőjét

RENDŐR SZÁZADOSSÁ

HORVÁTH LÁSZLÓ r. főhadnagy urat
a Terrorelhárítási Központ kiemelt biztonsági főtisztjét

MUDRA ATTILA r. főhadnagy urat
a Siklósi Rendőrkapitányság alosztályvezetőjét

RENDŐR FŐTÖRZSZÁSZLÓSSÁ

TOMOR PÁL TAMÁS r. törzszászlós urat
a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága járőrvezetőjét

RENDŐR ZÁSZLÓSSÁ

HORVÁTH ANTAL RÓBERT r. főtörzsőrmester urat
a Szentgotthárdi Rendőrőrs járőrét

JENE GÁBOR r. főtörzsőrmester urat
a Hajdúnánási Rendőrkapitányság nyomozóját

KALMÁR ZSOLT r. főtörzsőrmester urat
a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrét

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ZÁSZLÓSSÁ

BEZECZKY ZOLTÁN bv. főtörzsőrmester urat
a Márianosztrai Fegyház és Börtön biztonsági felügyelőjét

POLGÁRI VÉDELMI FŐTANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ

DR. DEMÉNY ÁDÁM IMRE pv. alezredes úrnak
az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Gazdasági Ellátó Központja igazgatójának

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG CÍMERÉVEL ÉKESÍTETT
ARANYGYŰRŰ EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

DR. NEMESÁNSZKY LÁSZLÓ úrnak
a Rendőrtiszti Főiskola Egészségügyi Szolgálata szakorvosának

DR. TÓTH LAJOS ny. r. ezredes úrnak
a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola tanárának

ZSOMBOK GYÖRGY r. ezredes úrnak
a Nemzeti Védelmi Szolgálat Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálata Igazgatóság igazgatójának, főigazgató-helyettesnek

DÍSZTŐR EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

TÓTH LÁSZLÓ r. alezredes úrnak
a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola kiemelt főreferensének

ARANYLÁNC EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

GÁSPÁR EDIT asszonynak
a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ
kiemelt főelőadójának

SZÓRÁTH ILONA MARIANNA asszonynak
a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola konyhavezetőjének

FESTMÉNY EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

BAKONYVÁRI KATALIN asszonynak
a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Logisztikai Főosztálya
főosztályvezető-helyettesének

DR. PUSZTAI ADÉL asszonynak
a Belügyminisztérium Önkormányzati Stratégiai Főosztály
ügyintézőjének

DR. TOMPAI GÉZA úrnak
a Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztálya
főosztályvezetőjének

ÓRA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

BARTÓK MÁRIA asszonynak
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal titkársági ügyintézőjének

BORSOS LAJOS ezredes úrnak
a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ
Koordinációs Főosztálya főosztályvezetőjének

MAUSCH GÉZA úrnak
a Rendészeti Vezetőképző és Kutatóintézet
Oktatásszervezési Osztálya előadójának

DR. NAGY ZOLTÁN GÉZA r. alezredes úrnak
az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola igazgató-helyettesének

PACH FERENC úrnak
a Magyar Távirati Iroda főszerkesztőjének

ZSOLNAY KÉSZLET EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

BÉNYI MÓNIKA r. őrnagy asszonynak
az Országos Rendőr-főkapitányság Szóvivői Iroda osztályvezetőjének

DR. DARGAY ESZTER asszonynak
a Belügyminisztérium Közigazgatási Államtitkár Titkársága
titkárságvezetőjének

RÁCZ GYÖRGY tű. alezredes úrnak
a Belügyminisztérium Személyügyi Főosztálya ügyintézőjének

SAGYIBÓ MELINDA r. alezredes asszonynak
a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya főügyeletesének

VARGA FERENCNÉ asszonynak
a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága előadójának

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp