2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » A józsefvárosi emberek a rend mellett voksoltak

A józsefvárosi emberek a rend mellett voksoltak

A Belügyminisztériumot megerősíti céljaiban a vasárnapi józsefvárosi népszavazás eredménye. Közel tízezer józsefvárosi polgár jelezte szavazatával, hogy rendes környezetet, egészséges és tiszta közterületeket akar. Az emberek egyértelművé tették, hogy a rend oldalán állnak és támogatják azt a folyamatot, amelyet a Belügyminisztérium tavaly indított el a települések közterületeinek rendezetté tétele érdekében.
A Belügyminisztérium által kezdeményezett jogszabályok lehetőséget adnak a helyhatóságok kezébe, hogy tiszta utcákat, köztereket biztosíthassanak polgáraik számára. Visszaadjuk a közterületeket a városlakóknak.
Azt az álságos szemléletet, amely szerint a hajléktalan bárhol kisajátíthat magának közterületet „szociális okok” miatt, végleg meg kell szüntetni. A fedél nélkül élő embereken segíteni kell és nem magukra hagyni a közterületeken, egészségtelen körülmények között. Szükséges ezért, hogy a társadalom peremére szorult emberek is megfelelő és hatékony ellátást kapjanak, hogy életmódjuk miatt ne kényszerüljenek az utcára. Ebben a munkában számítunk az egyházak és a karitatív szervezetek együttműködésére.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp