2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Sokba került az autó-pörgetés
royal_magazin_PNG

Sokba került az autó-pörgetés

A Sárospataki Rendőrkapitányság ügyeletére szeptember 11-én érkezett bejelentés, miszerint az egyik helyi diszkó előtti parkolóban egy személygépkocsival körbe-körbe autóznak, a gépkocsit a parkoló autók között forgatják.

A rendőrjárőrök haladéktalanul a helyszínre mentek, ahol egy személygépkocsi vezetője folyamatosan pörgette, kapartatta az autót, úgy sodródott vele, hogy közben a kődarabok felverődtek, az ott parkoló gépjárműveknek csapódtak, meg is rongálva azokat.

A járműben két fiatalember ült, akiket a rendőrök ellenőrzés alá vontak, majd előállították a Sárospataki Rendőrkapitányságra. Meghallgatásuk során elmondták, hogy felváltva vezették a gépkocsit, s azzal „szórakoztak”, hogy a kereket nagy gázzal pörgetve forgatták a gépjárművet. Mindkét „sofőr” esetében az alkoholszonda ittasságot jelzett.

Mivel a két fiatalember azon túl, hogy ittasan vezetett, meggondolatlan szórakozásukkal megrongáltak öt gépjárművet is, amivel több százezer forint kár okoztak, illetve másokban riadalmat és félelmet keltettek, ezért a Sárospataki Rendőrkapitányság garázdaság gyanúja miatt is büntetőeljárást indított velük szemben.

A Sárospataki rendőrkapitányság tájékoztatása alapján

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés