2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Maradjon Földes a gimnázium neve!
10586-foldes

Maradjon Földes a gimnázium neve!

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium nevének megváltoztatása ellen aláírást gyűjtő akció holnap – azaz csütörtökön – megkezdődik a Szinva Teraszon és a Hősök terén délután fél négytől és egész hétfőig tart majd. A szervezők Földes pólóban lesznek a helyszínen.
A diákok is készülnek különféle kezdeményezéssel, amelyről folyamatosan hírt adunk majd.

 

Az iskola jogelődei révén 450 éves múltra tekint vissza. Mai formájában 1953-ban jött létre a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Lévay József Református Gimnázium egyesítésével.

Ki is az a Földes Ferenc?
FÖLDES FERENC (1910-1943)

Besztercén született 1910-ben. Apja: dr. Földes Imre, hivatalnok, majd kereskedő. Anyja: Lusztig Ilona, tanítónő.

Iskolái: 1920-28 között Budapesten, a Markó utcai reáliskolában tanul, jó eredménnyel. 1928-32 között a párizsi Sorbonne egyetemen és a bolognai egyetemen tanul filozófiát.

Nyelvtudása: angolul jól beszél, franciául kitűnően, tud németül és olaszul, a latin nyelvvel is foglalkozott.

Tevékenysége: 1932-ben hazatér Budapestre, a baloldali szervezetek munkájában vesz részt, emiatt 4 hónap fogházbüntetésre ítélik. 1934-ben megnősül, felesége Sándor Veronika. Nyelvtanításból élnek szerény anyagi körülmények között, albérletben. 1938-ban ismét Bolognába megy, befejezi tanulmányait, megszerzi filozófiából a doktori címet. 1939-ben újra Párizsban van, de a háború kitörésekor visszatér Magyarországra. Itthon cikkei jelennek meg 1939-41 között a Kelet Népe, a Korunk című folyóiratokban és a Népszavában. Fő műve, a Munkásság és a parasztság kulturális helyzete Magyarországon a Cserépfalvi Kiadó gondozásában jelent meg 1941-ben. 1941-42-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezésében és munkájában, amely feladatának tartotta az 1848-as forradalom 100 éves évfordulójának méltó megünneplését. Részt vett az 1942. március 15-i tüntetésen, annak egyik szervezője.

Egyénisége: rokonszenves, intelligens, kiváló sportember, jó turista, szívesen táncol, rendkívül jó modorú társalgó, nagy tudású, becsületes, szilárd jellem a kortársak szerint.

1942 áprilisában munkaszolgálatra hívták be, és kivezényelték az orosz frontra, ahol sokat segített bajtársainak, a csüggedőknek, sebesülteknek.

1943. január 13-án a fronton a tűzharc alatt eltűnt.

Fotó:OBE

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés