2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Visszatekintő: Keszi Maraton rendőrszemmel
10460-visszatekinto-keszi-maraton-rendorszemmel

Visszatekintő: Keszi Maraton rendőrszemmel

Rendőri szempontból is kiválóra értékelhető a közelmúltban lezajlott I. Keszi Maraton.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén lévő Tiszakeszi községben augusztus 20-án rendezték meg az I. Keszi Maratont.

 

 

A program megvalósítását egy tiszakeszi lakos ötlete indította el, a tervezésbe a helyi önkormányzat pedig azonnal bekapcsolódott. Önkéntes jelleggel egy 16 fős szervező bizottság alakult, amelyben minden tagnak jutott külön feladat, melyek megoldását kéthetente megtartott tanácskozáson beszélték meg.

Természetesen, mindeközben a szervezők felvették a kapcsolatot a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetőjével, valamint a Mezőcsáti Rendőrőrs parancsnokával, hogy a közös feladatokat folyamatosan egyeztessék.

A rendőrőrs parancsnoka, a társszervek, valamint a szervezők részvételével – a rendezvényt megelőzően – helyszíni bejárást tartott, mely során felmérték a program helyszínén kritikusabbnak számító pontokat, a megfelelő intézkedések megtervezése érdekében.

A program sikeres, magas színvonalú és természetesen biztonságos lebonyolításában a Mezőcsáti Rendőrőrs szolgálatban lévő állománya megerősített létszámban vett részt a Tiszakeszi Polgárőr Egyesület, illetve a még érintett települések polgárőrségeinek tagjaival.

A rendezvényen rendőri intézkedésre nem került sor, a versenyzők nyugodt körülmények közt hódolhattak a sportnak, a nézők pedig zavartalanul, kulturált körülmények között élvezték a programot, a helyi lakosok hozzáállása példaértékűnek mondható.

A versenyen futók, illetve kerékpártúrázók mérhették össze ügyességüket, illetve kitartásukat, az indulók létszáma a két sportágban elérte a 100 főt.

A rendezvény során mindenképp szükség volt a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság és az érintett polgárőr egyesületek összehangolt munkájára is, hiszen az esemény egyszerre több települést is érintett: Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszapalkonya, Ároktő, Tiszadorogma.

A rendőrkapitányság, valamint az érintett polgárőr egyesületek közös tevékenységéhez jó alapot adtak a meglévő és napi kapcsolattal megtöltött együttműködési megállapodások, melyek eredményét jól példázza a nagysikerű sportrendezvény sikeresen biztosítása is.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés