2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kevesebb új bemutató, átszerkesztett műsor a Miskolci Nemzeti Színházban
royal_magazin_PNG

Kevesebb új bemutató, átszerkesztett műsor a Miskolci Nemzeti Színházban

Kevesebb új bemutatóról és a produkciók időpontjainak átcsoportosításáról, átszervezéséről szólt a 2011/2012-es színházi évad társulati ülése a Miskolci Nemzeti Színházban kedden.
Halasi Imre, a teátrum igazgatója úgy fogalmazott: „a tudatlanság nagyon sok mindentől megóvja az embert”, nem is bánja, hogy nem ismeri teljes részleteiben a Miskolci Nemzeti Színház 188 éves történetét, hiszen így nem áll módjában azt mondani, soha ilyen nehéz helyzetben nem volt a színház. Ha pedig volt is, akkor is kilábalt belőle, mert „akkor most nem lennénk itt” – tette hozzá.
Véleménye szerint semmi más tanúsága nem lehet annak, ami történik, mint az, hogy ebből ki kell lábalni, mert nemcsak a színházról, hanem a közönségről is szó van.
Az igazgató kifejtette: márciusban már 57 millió forintos költségvetési elvonással kezdték meg az évad tervezését, miközben 35 millió forinttal megemelte a város a bevételi kötelezettségét a teátrumnak, ennek szellemében szerkesztették át tehát a műsortervet és kötötték meg a szerződéseket.
Hozzáfűzte: az évadzáró társulati ülésen hangsúlyozta, emiatt nem terveztek tizenhárom bemutatót csak nyolcat, és emiatt „porolnak le” korábban játszott sikerdarabokat. Augusztus közepén azonban „jött egy hír”, amely szerint a város 88 millió forinttal zárolja a színház költségvetését, ennek túlélésre akkor még nem látott semmilyen megoldást – mondta a direktor.
Azóta több egyeztetés történt, december 31-ig átszerkesztették a műsort, azokat a produkciókat, amelyek költségesebbek, megpróbálták a második félévre áttenni, azokat pedig, amelyek szerényebb összeget igényelnek, az évad első felére helyezték.
„Minden bizonnyal búcsút mondunk az évi 450 előadásnak és a vidék leglátogatottabb színháza címnek is, legalábbis átmenetileg ez valószínűleg így lesz, de ez visszatérhet” – jelentette ki Halasi Imre.
Mint mondta, ennek tükrében az első nagyszínházi bemutató Bereményi Géza Az arany ára című színműve lesz október 28-án a Nagyszínházban. A Túl a Maszat-hegyen című mese-musical bemutató előadását pedig október 7-én tartják.
Legnagyobb költségvetésű előadásuk, A nyomorultak premierje 2012. március 2. Az eredetileg ekkorra meghirdetett operabemutató, Puccini Bohémélete 2011. november 25-én kerül színre először. A Legenda a lóról című Tolsztoj-művet március 23-tól láthatja újra a közönség a Csarnokban, a Ludas eM/Mesterkurzus című táncszínházi est bemutató előadása pedig 2012. január 13-án lesz szintén a Csarnokban. A régi sikerdarab, A dzsungel könyve ebben az évadban eddigi terveik szerint a Nagyszínházban lesz látható. Az ügynök halála című dráma, a Pletykák című bohózat és az Elsötétítés című színmű bemutatójának időpontja nem változik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés