2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Három emberéletet követelt a tegnapi közlekedési baleset Szendrőben
10330-harman-haltak-meg-egy-balesetben

Három emberéletet követelt a tegnapi közlekedési baleset Szendrőben

Tegnap délután Szendrő belterületén egy személygépjármű ezidáig tisztázatlan okból az úttestről letérve szalagkorlátnak ütközött, majd felborult. Az ütközés következtében kigyulladt járműben három ember életét vesztette, míg egy személyt a mentők életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.


Augusztus 28-án 16.30 órakor Szalonna község irányába közlekedett Szendrő belterületén az a személygépjármű, amely haladása során egy enyhén jobbra ívelésű útkanyarulatban – ezidáig tisztázatlan okból – áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd az úttestről lehaladva szalagkorlátnak ütközött.

Az ütközés következtében a jármű az ott található betonozott vízelvezető árokban – tetejére borulva – állt meg. A baleset során jelen lévő szemtanúk elmondása szerint, a személygépkocsi az ütközést követően azonnal kigyulladt.

Az elvégzett szemle adatai alapján megállapítható, hogy a gépjármű az ütközés során olyan szerencsétlenül csúszott fel a szalagkorlátra, hogy a szalagkorlát-tartó oszlop felszakította az üzemanyag-tartályát, minek következtében a járműre kiömlő üzemanyag begyulladt és az autó kiégett.

A baleset következtében a járműben tartózkodó személyek közül hárman – egy 78 éves hídvégardói-, valamint egy 73 éves bódvaszilasi idős nő, valamint egy 61 éves hídvégardói férfi – a helyszínen életét vesztette. A járműből egy 56 éves hídvégardói asszonyt – akinek a helyszínre sietők segítségével sikerült csak kijutnia az égő járműből – nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba.

A halálos kimenetelű közúti baleset bekövetkezésének körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya igazságügyi műszaki szakértő bevonásával vizsgálja.

Információs háttér:

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye közútjain a 2011. január 01 – augusztus 23 közötti időszakban 462 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, kilenc százalékkal kevesebb, mint előző év hasonló időszakában.  Az említett időszakban 18 halálos kimenetelű közúti balesetben 19 személy vesztette életét, míg egy évvel korábban 24 balesetben 27-en.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Fotó:MTI Vajda János

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés