Magyar portré 2009-ből – Szikora Róberttel!
(Részlet) Szikora Róbert: „Elsősorban keresztény vagyok, utána vagyok csak magyar, és csak utána zenész, és minden más. Meghalnék azért, ha valaki a magyarokat bántja. Ha kell, elmennék csatába. Persze nem ölnék meg senkit, de valahogy ott lennék. Nekem az a magyar, aki ezer évig meg tudott maradni, aki mindent ki tud találni, és a megfelelő pillanatban föl tud kiáltani az égnek. Ezért mindig megmarad, és nincs erő, ami elpusztítja.
Nálunk a templomban ki van téve egy szent, Pio atya. Ő egy olasz származású Szent, már életében az volt. A hetvenes években halt meg. A következőt mondta: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” Ezt mondta az a Szent Pio atya, akit már életében szentként tiszteltek.
Volt olyan, hogy kint kellett játszanunk szilveszterkor külföldön. Megkerestük a középhullámon a himnuszt, és akkor mindenki pityergett. Az a magyarság tudat, amikor nem tudod, hogy miért, de ha csak távolról, recsegve hallod a himnuszt, vagy a templom harangszóját, elsírod magad. Szeretek magyar lenni, a jó Istennek ez egy különleges adománya. Dicsőség Istennek! A régi himnuszunk ez volt: „Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról.”
Molnár Szabolcs
