2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Hiába futottak a tolvajok

Hiába futottak a tolvajok

Menekülés közben még a ballasztként funkcionáló zsákmányuktól is megszabadultak azok a tolvajok, akik még így sem tudtak elreppeni a rendőrök elől. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság ügyeletére a napokban érkezett bejelentés szerint egy vattai ingatlan udvarán két idegen vélhetően a tulajdonos tudta nélkül autóalkatrészeket akar ellopni. A Bükkábrányi Rendőrőrs járőr párosa a helyszínen tetten érte a két elkövetőt, akik a zsákmány egy részével elfutottak. Nem jutottak azonban messzire. Hiába dobálták el menekülés közben a fém alkatrészeket, a rendőrök 30 méteren belül elfogták őket.
A két emődi elkövető beismerte tettét, velük szemben a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást. A hatóság az ügyet gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítással tervezi befejezni.
Ne késsen! Az idő és a rendőrség is Önnek dolgozik!

A fent említett bűncselekmény eredményes felderítéséhez többek között hozzájárult az is, hogy miután a szemtanú észlelte a történteket azonnal értesítette a rendőrséget! A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a különböző bűncselekmények, szabálysértések felderítését pozitívan befolyásolja, ha az érintettek, sértettek, a szemtanúk mihamarabb megteszik bejelentésüket az esetről, akár személyesen, vagy az ingyenesen hívható segélyhívó számokon: 107, 112.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp