2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » LMP: a színfalak mögött tárgyal az adósságrendezésről a kormány és a Bankszövetség

LMP: a színfalak mögött tárgyal az adósságrendezésről a kormány és a Bankszövetség

Zárt ajtók mögött vagy nyilvánosan és közösen, a civilek és az érintettek
bevonásával oldjuk meg a devizahitelezésben kialakult helyzetet – az LMP
szerint ez a kérdés!
A keddi napon az előterjesztő kormány kérésére elmaradt az Országgyűlés
fogyasztóvédelmi bizottságának a devizahitelezésben kialakult helyzettel
kapcsolatos ülése. Ha nem ilyen fajsúlyos problémáról lenne szó, az ok akár
derültséget is kiválthatna: a kormány olyan gyenge minőségű és semmitmondó
dokumentumot hozott volna be a bizottság elé, hogy még saját maga sem
vállalta annak megvitatását. Az anyagban konkrétumok csak a múlttal
kapcsolatban szerepelnek, a jövőt olyan ködös megfogalmazásokba burkolják,
mint hogy „a Kormány folyamatosan dolgozik a devizahitelesek problémájának
megoldásán, az első akcióterv nyilvánosságra hozatala óta intenzív
munkálatok kezdődtek.” Egy év kormányzás után az érintettek többet várnak.
Nem erről volt szó!

Az Országgyűlés lakhatási albizottságának megkeresésére nem reagált a
zártkörű tárgyalások másik résztvevője, a Bankszövetség sem: a bizottság
ülésén való részvételt a pénzintézetek érdekvédelmi szervezete nem tartotta
fontosnak. Ezért ismételten, immár a nyilvánosság előtt kérjük a
Bankszövetséget és a kormányt, hogy a színfalak mögött tervezett
megegyezésről tájékoztassa az Országgyűlés, és ezen belül az LMP
szakpolitikusait.

A titkos egyezség részleteit mindeközben válogatott kormánypárti
orgánumokból ismerhetjük meg. Üdvözöljük, hogy a kormány lemondani látszik
arról, hogy kétes kimenetelű fedezeti ügyletekbe bonyolódjon, de az ezen
túlmutató eddigi intézkedések – így a kilakoltatási moratórium további
meghosszabbítása – önmagukban csak elodázzák a problémával való
szembenézést. Miközben a kormány késlekedik, az LMP már hetekkel ezelőtt
benyújtotta az Országgyűlésnek pénzügyi fogyasztóvédelmi
javaslatcsomagját<http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/11569/megoldas-a-szorult-helyzetbe-kerult-adosok-problemaira/>,
amely többek között védett számlát hozna létre a legszükségesebb családi
jövedelmek végrehajtás alól történő kivonására.

A devizahitelezésben kialakult válsághelyzet nem oldható meg a kormány és a
Bankszövetség színfalak mögött megkötött paktumával. Felszólítjuk a
kormányt, hogy a konzultációba vonja be az érintetteket képviselő civil
szervezeteket és a parlamenti pártokat is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp