2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Pályázatok » Megkezdődött Tiszatarján eddigi legnagyobb beruházása

Megkezdődött Tiszatarján eddigi legnagyobb beruházása

A község Uniós fejlesztési forrásból valósítja meg szennyvízberuházását

Korszerű szennyvízhálózata és –tisztítója lesz két éven belül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszatarján községnek. Négyszázmillió forintos hazai és uniós támogatással, 451 millió forintos összköltséggel épül ki a község korszerű szennyvíztisztító telepe. Az önrészt lakáskassza konstrukció keretében a lakosok biztosították. A projekt ünnepélyes alapkőletételén részt vett Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője is a kistérség polgármesterei, és a kivitelezők mellett.

Tiszatarján egyik legnagyobb beruházása az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával, és a településen élők összefogásával valósulhat meg. Az előkészítő munkálatok egy évvel ezelőtt kezdődtek a településen.

A beruházás célkitűzése elsősorban az, hogy javítsa a településen lakók életminőségének színvonalát, komfortérzetét, hozzájáruljon a környezettudatos szemlélet kialakításához, az ivóvízbázis védelméhez.

Dr. Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte: a mezőcsáti kistérség települései közül kilencből hat rendelkezik szennyvízhálózattal, ezért hatalmas előrelépés a vidék fejlődésében a szennyvíztisztító telep létesítése. Kifejtette azt is: a szennyvízhálózat a közösség vagyonát, értékeit gyarapítja.

„Nem pusztán arról van szó, hogy az Európai Uniós elvárásoknak megfelelő, környezetbarát rendszer épül ki, hanem olyan modern szennyvízhálózattal és –tisztítóval gyarapodik a község, amely megkönnyíti a mindennapokat, és felértékeli magát a települést is” – hangoztatta Dr. Mengyi Roland.

Dr. Mengyi Roland szólt arról is, hogy az Új Széchenyi Terv segítséget nyújt a kis-és közepes vállalkozásoknak, valamint a közösségeknek is abban, hogy fejlődési pályára álljanak, hiszen az új Széchenyi terv a vidék fellendítéséért született.

„A Nemzeti Együttműködés Kormányának a vidék értékei, hagyománya, történeti múltja, és lendületes fejlődése a bástyája” – zárta gondolatait Dr. Mengyi Roland.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp