Komár László: „Vannak fontos és fontatlan találkozások – ahogy ezt csúnya magyarsággal mondjuk. Gyakorlatilag három ember határozta meg az életem testvéri szinten, akikkel közösen alkottunk – mondhatom most már ezt így, 66 éves elmúltam.
Faragó Judy Istvánnal 1962 nyarán ismerkedtem meg, találkoztunk a Vigyázó Ferenc utcában a Földmunkát Gépesítő Vállalat irodaházában. Beszélgettünk, utána ballagtunk hazafelé, felültünk a trolira, és közben észre sem vettük, hogy tulajdonképp mindketten ugyanarra megyünk. Nem beszéltünk meg, hogy ki hol lakik, és mindkettőnk útja ugyanarra vezetett. A végállomásnál kiderült, hogy pont a szemben lévő házban lakott – a Baross utcában én a 108-ban, ő a páratlan oldalon a 101-ben, pont szemben. Ettől a pillanattól kezdve a sorsunk, egészen a haláláig tartott.
Nagy találkozás Presser Gabival: Presser is játszott 1968-ban – 8 hónapot körülbelül – a Scampolo együttesben, és itt aztán mi összebarátkoztunk. Ő vitt el engem Sík Olgához, hogy egy kicsit rázza rendbe a torkomat. 3 évig jártam Olgához, akit nagyon szerettem. Presser Gabinak köszönhetem azt is, hogy 1972-ben bevitt a Vígszínházba, ahol elkezdtük próbálni a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című félig musicalt – itt nagyon sok mindenkit megismertem.
Nagy Tibor nevét feltétlenül meg kell említenem, ő egy ügyvéd ember a mai napig, és rengeteg slágert írt. Ő írta a Nárciszok virulnak, Ez majdnem szerelem volt, Porsche szerelem… Közösen csináltunk egy Sprint nevű zenekart, volt is egy slágerünk, az volt a címe: Postakocsi. Együtt írtuk a No Miss, Húsz év múlva, Táncoló fekete lakkcipőket, és így tovább. Ezek már nem is barátságok voltak, hanem testvéri kapcsolatok szinte.
Egyetlen találkozásom hiúsult meg – nagyon sok nagy emberrel találkoztam -, 1992-ben kint jártam másodízben az Egyesült Államokban, és ellátogattam Memphisbe, Elvis Presley-hez. Voltam a házában, 4 napot töltöttem Memphisben, és Elvis-re azóta haragszom, mert nem várt meg. Ő volt a legmeghatározóbb személyiség az életemben, tulajdonképpen ő terelt engem erre a pályára Isten segítségével.
Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá: Boncz Gézáról szeretnék megemlékezni, aki nagyon-nagyon jó barátom volt – Isten nyugtassa őt is. Nagyon sokat tett azért, hogy én ilyen hülye legyek, mint amilyen vagyok. Ez a titka a fiatalos kornak, mert állandóan röhögünk, bohóckodunk, játszunk a magyar szavakkal – a világ legszebb nyelvét mi beszéljük.”
Molnár Szabolcs
