Több fiatal játékost is igazolt a felkészülés utolsó heteiben a tavaszra (és feljutásra) készülő DVTK. Őket is bemutatták a héten tartott szurkolói ankéton. Többükkel olvasható az alábbiakban egy-egy interjú, a klubhonlap nyomán. Plusz videó a rendezvényről.
Két, már ősszel is Diósgyőrben futballozott labdarúgó mellett, akikkel végleges szerződést kötött az egyesület, további hat focista ült a klubvezetők mellett, akik a téli holtidényben érkeztek az Andrássy útra; többen közülük fiatal tehetségek. (A „nagy név” spanyol Luquéról pedig már írtunk korábban.)
A szurkolói ankéton elhangozttakról és történtekről olvasóink az alábbi videó révén tájékozódhatnak, valamint a dvtk.eu szöveges beszámolójából:
A hivatalos klubhonlap az említett fiatal focisták közül hárommal is interjút készített az elmúlt napokban. Nagy Tamás védőt, Bogáti Péter középpályást és Pál Szabolcs támadót ismerhetjük meg belőlük. Egy továbbiból pedig Tajti Norbertet, aki a tartalékkapus posztjára érkezett néhány napja. A négy cikk egybeszerkesztve olvasható a Royal Magazinban:
Nagy Tamás: – Putnokon kezdtem, ahova való a családom, hatéves korom körül focizni. Az édesapám vitt le. Ott szerepeltem serdülő koromig, onnan vittek el 14 évesen Kazincbarcikára. Ez már azért történt, mert tehetségnek tartottak, felfigyeltek rám Barcikán.
– Mi volt a posztod azidőtájt?
– Még jobbhátvédet játszottam. Utána kezdtem középhátvédet; akkoriban még így hívták, nem belső védőnek, mint a manapság divatos rendszerben.
– Mi volt a következő lépcsőfok?
– Húszévesen jött egy fehérvári lehetőség, a felnőttekhez kerülhettem a Videotonnál, sajnálatosan azonban csak fél évre, végig sérüléssel bajlódtam ugyanis. Akkor visszafelé vezetett az utam Barcikára, majd Bőcsre. Majd megint a Kazincbarcika. És most ide.
– Ez lesz talán a legfontosabb lépés pályafutásod ezen felvezető szakaszában? Hogy érzed?
– Még az NB I-ben nem léptem pályára, nagy kihívás, hogy Diósgyőrben erre talán rövidesen lehetőségem lesz, ez egy olyan klub, ahol megvan az esély, a háttér, minden szükséges. Számomra nagy sansz. Remélem, már nyáron elkövetkezik, amit szeretnék.
– Korábbi klubod, a KBSC, valamint a DVTK között, noha szomszédvárakról van szó, évtizedek óta szolid a „barátság”…
– Bennem nem volt szemernyi ellenszenv sem, ráadásul ma már szerződés él a két egyesület között az együttműködésről. Természetesen közismert a borsodi csapatok egymás közötti rivalizálása. A Diósgyőr ellen mindenkinek nagy kihívás játszani.
– Ha itt beválsz, először a másodosztályban, aztán esetleg az elsőben is, szép sorban a volt csapataid ellen mutathatod majd meg, mit tudsz.
– Jó lenne például a Videoton ellen…
– Erre jó esetben még mintegy fél évet kell várnunk.
– Addig is elmondhatom, hogy Diósgyőrben „futballistábbnak” érzem magam, mint bárhol máshol. A DVTK-stadion, a nézők… ez nagyon fontos; hogy ilyen körülmények között léphetünk pályára, ez mindenkit, engem is jobb teljesítményre sarkall.
Hasonló néven egykor ifjúsági regények népszerű írója alkotott. Az ifjú focista, Bogáti Péter talán rövidesen hasonlóan népszerű DVTK-s karriert „ír” magának.
– Hogyan kezdődött pályafutásod?
Bogáti Péter: – Négyéves koromban kerültem a foci közelébe, az édesapám levitt a Fradiba, tudniillik annak drukkolt. Azóta folyamatosan focizok. Az életemet ez tölti ki.
– Nem is szerepeltél mindmáig máshol.
– A Fradin kívül nem. Ott nevelkedtem végig. Mindig olyan iskolába mentem, ahol a futball tudott előtérben maradni. Végigjártam az utánpótlás-korosztályokat. Tavaly pedig az NB II-es kerethez kerültem. És pont akkor kerestek meg Miskolcról, hogy el tudnék-e jönni ide próbajátékra.
– Diósgyőr: közismerten nem az elsőszámú kedvence a zöld-fehéreknek…
– Furcsa érzés volt, hogy egyáltalán más klubnál szóba jöhetek. De mindig azt kell nézni, hol van esély a fejlődésre, hol tudom elérni a kitűzött célt.
– Mi történt akkor?
– A próbajátékon megfeleltem, egyeztettünk a DVTK-s illetékesekkel, de akkor az anyaegyesületem még nem engedett el. Abban maradtunk az itteniekkel, hogy januárban visszajövök, ha felbontottam a pesti szerződésemet.
– Hogy alakult a közbeeső félév?
– Az őszi szezonban eleinte kaptam lehetőséget a Ferencvárosban, sikerült is élni vele, gólt szereztem – el is bizonytalanodtam a hogyan továbbot illetően. De aztán olyan időszak következett, amikor már rendre kimaradtam a csapatból, a külföldiek miatt. Januárban pedig jött a telefon Diósgyőrből.
– És ismét ide tetted át a székhelyedet, ám ezúttal, néhány próbajátékosként töltött edzőmeccset követően, immár végleg.
– Január közepe óta edzem a DVTK-val. Bár közben egy hétre még vissza kellett mennem az Üllői útra.
– Milyen korábbi miskolci emlékeid vannak?
– Egyszer még a ferencvárosi NB III-as kerettel voltam itt, Liga-kupa meccsen, 3-0-ra kikaptunk, én tíz percre állhattam be.
– És milyenek a friss tapasztalatok?
– Szabó Petivel, korábbi csapattársammal vagyunk egy lakásban, albérletben. A környezetet már nagyjából megszoktam, tudok a városban tájékozódni.
– Olvastad-e, a dvtk.eu fórumában miként fogadtak a piros-fehér drukkerek? Többen felemlegették, hogy az FTC hasonló internetes oldalán kifejezetten keseregnek zöld hívek, hogy elengedett téged, egy tehetséges, hajtós fiatalt a klubjuk.
– Megoszlanak a vélemények, természetesen. De ha a Fradinál úgy érezték, nincs szükségük egy olyan labdarúgóra, aki tizenöt éve ott van…
– Miskolcon viszont éppenhogy hosszú távon számítanak rád, bíznak benned. Miként látod a csapatba kerülés esélyét belátható időn belül?
– Beszéltem a szakmai vezetőkkel, ők úgy látják, mindenképpen tudok majd segíteni az utánpótlásnak, azaz a 19 évesek csapatának a rájátszás, a bajnoki cím, a feljutás tekintetében. Itt meg, a felnőtteknél azért edzek addig is, hogy számolni tudjanak velem. Eltökélt célom már tavasszal pályára kerülni.
A kék-fehér mezt piros-fehérre cserélt fiatal támadóval, Pál Szabolccsal beszélgetve a legfontosabb, ami kiderül, hogy bármelyik csatártárssal szívesen együtt játszana a DVTK-kezdőben, úgy érzi, jól megértenék egymást tavasszal.
Pál Szabolcs: – Hétéves korom óta focizok, már a grundon megismerkedtem a labdával, a bátyámmal és a haverokkal játszva. Gyereklabdarúgóként az Újpest igazolt le, merthogy ott laktunk. Amikor a Megyeri úton megszüntek a korosztályok, a Vasasba kerültem át, végül 18 évesen az MTK-ba vittek.
– Egy tizenéves tehetség számára az elmúlt pár évben a Hungária körúti klub számított a legjobb helynek, nemde?
– Nem nagyon számítottak rám, pláne mivel hosszú sérülés hátráltatott. Felépülésem után elkerültem Győrbe, az Integral-DAC-hoz, oda adtak kölcsön. Két éve tértem vissza a fővárosba, az MTK NBII-es csapatában alapemberré váltam, majd bemutatkozhattam az NBI-ben is, éppen itt, Diósgyőrben vendégeskedve.
– A pályafutásodban ez jelképes pontnak is tekinthető, látva az aktuális váltást.
– Jött ez a miskolci lehetőség, örülük neki. Nagy lehetőségnek érzem, és itt valóban futballistának érezheti magát az ember. Magyarországon nem sok helyen létezik ez a miliő.
– Váratlanul ért a megkeresés januárban?
– Már nyáron hallottam, hogy le szeretnének igazolni minket az DVTK-hoz, de akkor még nem gondoltam, hogy eljövök onnan. Aztán úgy alakult, hogy mivel volt egy erre lehetőséget adó pont a szerződésemben, beszéltem Benczés Miklóssal, és arra jutottam, hogy jól teszem, ha elfogadom az invitálást.
– Milyen célt látsz magad előtt?
– Szeretném feljutáshoz segíteni a csapatot. Az NBII-es rutinom már megvan. Sajnos, az elsőosztályért folytatott versenyfutásban egyelőre nem a mi kezünkben van a sorsunk. Minden meccset meg kell tehát nyernünk tavasszal.
– Melyik poszton láthatunk piros-fehér mezben?
– Az MTK rendszerébe főleg bal szélsőként illeszkedtem be. De mondatom magamra, hogy amolyan jolly joker támadó vagyok. A kétcsatáros játék izlik a legjobban.
– Ahol ha a kezdőbe kerülsz, alighanem George Menougong lenne a társad.
– A DEAC elleni edzőmeccsen ő adta nekem a gólpasszt. De Granát Balázzsal is jól megértjük egymást. Mindkettőjüknek megvannak a maguk erényei. És az se baj, ha úgy alakul, hogy csereként állok majd be melléjük.
A felkészülési időszak talán legváratlanabb diósgyőri igazolása lett a korábbi mezőkövesdi kapus, már csak azért is, mert eleve különleges posztra érkezett, ráadásul érdekes és emlékezetes előzményeket követően.
Tajti Norbert: – Egerben kezdtem el focizni, 1994-ben, ott játszottam tíz éven át. A szamárlétrát én is végigjártam. Utána kerültem el Jászapátiba, ott három évet töltöttem; még előtte volt egy kis besenyőtelki kitérő, de csak féléves. Kazinbarcikán egy év, végül Mezőkövesd, 2008 nyarán mentem oda.
– Szerencsés időpontban, épp egy felívelő szakasz kezdetén.
– Akkor még NBIII-as volt a csapat, de sikerült feljutni. A másodosztályban védtem tehát a legutóbbi esztendőkben.
– Ám osztályon belül is vannak azért szintek: némileg váratlanul sikerült egyet feljebb lépni.
– Diósgyőrben úgy kerültem képbe, hogy, ugye, elmentem erre a teremtornára…
– Az egy kényszermegoldás volt, nemde? A véletlen hozta.
– Így van, nem volt előzménye. Radoš megsérült, és a kövesdi edző, Huszák Géza szólt, hogy megkeresték a DVTK-tól, a jó személyes, baráti kapcsolatnak köszönhetően, hogy arra a hétvégére kölcsönadnának-e.
– Csak arra a vasárnapra. Szó se volt semmi másról.
– Így van. A két klub barátsága révén. Szóval azon a hétvégén elmentem én is Debrecenbe, sikerült második helyet elérnünk, megválasztottak a legjobb kapusnak.
– Meg is interjúvoltak téged azon melegében a tévében, és láthatóan zavarban voltál, amikor a diósgyőri helyzetről, a kezdőkapus posztjáról kérdezgettek…
– Nem, az történt, hogy pár perccel korábban, az utolsó büntetőnél, amit kivédtem (az elődöntőben – a szerk.) elkapott a labda, az államat, még bennem volt az az ütés. A riporter meg nem tudhatta, hogy azért nem játszottam ősszel Miskolcon, mert csak „beugró” vagyok.
– A következőkben mi történt?
– Lement ez a torna, a DVTK-nál megköszönték a segítséget, majd két, vagy három hét is eltelt, semmi – és az utolsó héten szóltak, hogy lenne ez a lehetőség az ideigazolásra. Az volt a helyzet Kövesden, hogy hárman voltunk kapusok, egyikünket kölcsön akarták adni. Vagy engem, vagy Ficsor Dávidot. Úgy volt, hogy ő megy, Gyöngyösre. Az utolsó pillanatig így állt – akkor szólt Huszák Géza, hogy lenne számomra ez a lehetőség. Döntsem el, vállalom-e. Igent mondtam. Egy edzőmeccs volt, azt hiszem, azon a hétvégén, akkor jöttem ide.
– Nem kellett tehát sokat gondolkodnod, szívesen öltöztél diósgyőri mezbe?
– Persze. Jól éreztem magam a debreceni túrán is.
– És feltételezem, egy kapuvédőnek nem rossz az ország egyik legnevesebb kapusedzőjének keze alá kerülni.
– Persze! Hogy sok jó játékos védett az évtizedek alatt a DVTK-ban, abban biztos, hogy Gyuri bá’ (Veréb György – a szerk.) keze is benne van. És szeretni is kell edzeni, hogy valakiből jó kapus legyen. Tapasztaltam már a múlt héten is, hogy dolgozni kell!
– Mindig is, egész gyerekkorodtól kapus akartál lenni?
– Játszottam mezőnyben is, még NBIII-ban is, sőt, van egy gólom, meg egy gólpasszom! De a kapuban jobban érzem magam. Teremfociban, amit barátokkal szoktunk, ott „kint” játszom.
– Hogy látod most a kapushelyzetet a klubnál?
– Tamásnak szerintem ez egy jó lehetőség Bőcsön (a kölcsönadott Giákról van szó – a szerk.), rutint szerezhet, az NBII-ben. Tudom, hogy van ez, én is így kerültem annak idején a Jászapátiba, hogy megsérült a másik kapus, be kellett ugranom. Radoš: szerintem jó kapus. Én meg most még sérült voltam nemrég, volt egy Achilles-szakadásom, decemberben kezdtem el vele edzeni, a futóedzéseket, azóta tréningezek rendesen, még van egy kis lemaradásom. Fel kell hoznom magam, aztán… nem lesz probléma.
– Kapusposzton talán nehezebb bekerülni a kispadról a kezdőbe, a tartalék szerepéből előbbre lépni, mint egy mezőjátékosnak – hacsak baj nincs, meg nem sérül a rivális.
– Ilyen a kapussors. Én is voltam már mind a két oldalon. Ültem a padon, aztán bekerültem… Edzeni kell ugyanúgy, és ha megkapja a lehetőséget az ember, soha nem tudja az ember, sérülés, piros lap, és bentragad a kapuban. Élni kell a lehetőséggel.
Balogh Attila
(Fotók: dvtk.eu)
