A pénz fejlődésének pontos históriáját, mint ahogy sokan másét, források nélkül lehetetlen pontosan feltárni és sok tekintetben sejtésekre kell hagyatkoznunk. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a pénz akkor tűnik fel az emberi közösségek életében, amikor bőségessé válik a cserélhető termékek köre. Ezeket közvetlenül bajosan tudnánk egymással elcserélni.
Ha az embereknek különböző készleteik vannak, ám nekik mindegyikből szükségük lenne valamennyire, úgy elénk állt a kereskedelem tipikus alaphelyzete. Ha nincs közvetítő eszköz, akkor kezdetleges, pénz nélküli cseréről beszélünk. Ám az efféle tranzakciók létrejöttéhez az kell, hogy a két fél szükségletei nagyjából megegyezzenek. Ahogy bővül az elcserélhető termékek köre, úgy lesz egyre kevésbé valószínű, hogy majd képesek leszünk megtalálni azt a partnert, akinek pontosan arra van szüksége, amit kínálunk és pontosan azt ajánlja fel cserébe, amire nekünk szükségünk van.
Ez az a helyzet, ami a valóságban megkívánja a pénzt, azaz egy olyan közvetítő megjelenését, amelyet mindenki szívesen elfogad, mert tudja, hogy másvalamire tovább tudja cserélni.
Szükség lesz tehát egy olyan árura, amely kifejezi az összes többi áru értékét és ezekre bármikor elcserélhető. Egy olyan árura, amit mindenki elfogad, amely alkalmas az árak kifejezésére és összehasonlítására.
Továbbá egy olyan árura, mely egyben értékőrző is, azaz alkalmas a vagyon tartására. S hamarosan akadt is számos pénz ként működő eszköz, amely leegyszerűsítette a cserét. Lehetett prém, kagyló, hal, marha, só méz, tea vagy kőkorong. Azaz olyan áruk, melyekből az emberek kifejezhették más áruk csereértékét. Igaz, ezek használata révén rengeteg probléma is adódott. Az elefántcsontot például nehéz volt darabolni, az agyar önmagában is nehéz, és mérete miatt nehéz volt szállítani. Vagy vegyük a következő példát: ha tíz rézedény egyenlő értékű egy marhával, akkor marhában számolva mennyit érhet két rézedény. Vagy daraboljuk fel a marhát? És nem csak az oszthatósággal történtek gondok. A felhasználandó csereeszközök között számos romlandó is akadt, ezeket bajos volt szállítani. Míg másoknakla súllyal és a méretekkel történtek problémáik. Például, hogyan tegyen fel az óriási elefántcsontot a szamaramra, vagy ki cipel szívesen egy 80 kilós kőkorongot.
Éppen ezért hamarosan kiváltak az áruvilágból azok a javak, melyek megfeleltek a pénz leglényegesebbnek ítélt tulajdonságainak. Mindenek előtt legyen keresett, azaz mindenki által elfogadott, legyen továbbá értékálló, vagyis értéke ne változzon egyik napról a másikra. Egy pénztől elvárható, hogy legyen homogén, azaz a vita elkerülése végett rendre, egy azon minőségű és tartós, azaz se nem törékeny, se nem romlandó. Ezen kívül fontos, hogy jól osztható vagy ha úgy tetszik, darabolható legyen, hiszen szükségük van kisebb egységekre is. Az is fontos, hogy egy pénz legyen szállítható, elvégre a piacok, a csere helyszínei a térben erősen szóródnak. S végül nagyon fontos, hogy a pénzt a felhasználói könnyen felismerjék, azonosítsák, s mással lehetőség szerint ne tudják összekeverni. A dolgok logikája szerint az árupénzek közül kiváltak a fémpénzek, mert ezek feleltek meg mind a hét követelménynek.
