2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Fellegi: már három befektető érdeklődik a Malév iránt
fellegi

Fellegi: már három befektető érdeklődik a Malév iránt

Az eddigi két jelölt mellett immár egy harmadik befektető is érdeklődik a Malév iránt – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A tárcavezető közlése szerint az új érdeklődő is keletről jön. A miniszter nem lát veszélyt az ázsiai multik európai bevásárlásaiban. A diverzifikálást e téren is fontos szempontnak nevezve az interjúban utalt arra, hogy Pekingben és Moszkvában már a pénzügyi együttműködés lehetőségeiről is tárgyalt. Magyarország azonban nemcsak kelet felé tekintve keresi a gazdaság dinamizálásának lehetőségeit, hanem belső erőforrásait is megpróbálja csúcsra járatni.Ennek eszköze az Új Széchenyi-terv, amelynek kapcsán kifejtette: e program is eszköz arra, hogy a források révén esély nyíljék a hazai vállalkozások versenyképességének megerősítésére.

A miniszter kitért arra is, hogy a kormány eltökélt, s nem engedi meg a válságadó előtti időszak visszatérését, amikor a külföldi vállalatok egy része tartósan kevesebb adót fizetett, mint a hazai cégek.(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!