Kánya Kata: „Amikor valaki elkezd társat keresni, akkor minél több mindent változtasson az életén! Rendezze át a lakását, ne ugyanazon az útvonalon járjon a munkahelyére, használjon más tömegközlekedést, vagy menjen gyalog. Ne ugyanabban a közértben vásároljon mindig, és lehetne sorolni. Sokan az egyedüllétet mérhetetlen katasztrófának élik meg, és ettől lesz rossz a kisugárzásuk. Attól, hogy per pillanat nincs társam, lehet értékes, értelmes, jó életet élni. Legyen olyan munkám amit szeretek, legyenek barátaim, programjaim. Ha valaki ezeket kialakítja, sokkal hamarabb fog társat találni.
Tudatosan keresünk társat, de hogy kit választunk – kibe leszünk szerelmesek -, az a tudattalanunkban dől el. Mindenkinek van rengeteg gondolata arról, hogy milyen párt keres – a nőknek sokkal részletesebben. Azt kell nagyon tudni, hogy mi az a kompromisszum, amivel én együtt tudok élni, és mi az amivel nem. Amikor valaki elindul társat keresni, akkor azt gondolom, hogy első lépésben egy picikét saját magával kell foglalkozni. Leülni egy csendes sarokban néhány alkalommal, és átgondolni, hogy reálisan, valójában mit is akar. Mik azok a pontok, ahol ha valami nincs meg, akkor az nem olyan nagy baj, és mik azok a sarkalatos pontok, amiben viszont nem tud kompromisszumot kötni. A megköthetőt meg nem kötni, az ugyanakkora baj, mint megkötni a nem megköthetőt.
Amikor valakit ér egy nagy párkapcsolati trauma – akár otthagyják, és elválnak tőle, akár meghal a társa – akkor nem lehet másnap elkezdeni társat keresni. Ezt az úgynevezett gyászmunkát el kell végezni. Amíg – mindegy hogy pozitív, vagy negatív érzelemmel – valahova kötődsz, képletesen fogod egy szék karfáját két kézzel, addig nem tudsz megfogni semmi mást, nem tudsz egy új kapcsolatba tiszta szívvel, és teljes valóddal belemenni. Ha ez a folyamat – ami a veszteség feldolgozásáról szól – valamitől, valahol beakad, akkor ez eltarthat valakinek az élete végéig is. Fel kell ismerni, vagy szakemberhez fordulni, aki tovább lendíti, hogy be tudja fejezni ezt a gyászmunkát.
Attól, hogy valaki igénybe vesz egy célzott társkeresést, még szembe jöhet az utcán az igazi, csak van egy plusz lehetősége is. Az ember nagyon szűk körben mozog, nagyon behatároltak a lehetőségei, hogy új embereket ismerjen meg – főleg ha egyedül van, mondjuk egy válás után. Adott esetben, nagyon sok – úgynevezett fölösleges – találkozást kell lebonyolítani ahhoz, hogy valaki megtalálja azt, akit keres. Ez az a munka, amit bele kell rakni ebbe a dologba ahhoz, hogy sikert érjünk el. Szerintem a jó Isten párosra találta ki ezt az életet, és az emberek – azt a 3 százalékot kivéve, akik egyedül szeretnek lenni – mégis csak társra vágynak. Most olvastam egy tanulmányt arról, hogy a szeretetteljes simogatás, a puszi, az ölelés, az érintés milyen őrületes mértékben erősíti az ember immunrendszerét. Ki van találva ez a nő-férfi kapcsolat, erre szükség van, ez kell.
Popper Péter mondta mindig, hogy egy párkapcsolat olyan, mint egy négylábú asztal, aminek ha bármelyik lába hiányzik, felborul. Az egyik a közös értékrend – például egy mélyen vallásos, és egy ateista nem fog tudni párt alkotni. A másik a közös életvitel – ami azt jelenti, hogy egy extrém sportos, és egy computer függő nem fog tudni jó párt alkotni, mert egészen más az életvitelük. A harmadik az a szex – ami azt jelenti, hogy egy erősen szexuális késztetésű, és egy aszexuális ember megint csak nem fog jó párt alkotni, mert az egyiknek sok lesz, a másiknak kevés. A negyedik pedig az anyagiak – mert a nyomor, az megöli a szerelmet. Tehát ha ez a négy megvan, akkor onnantól el lehet képzelni, el lehet hinni, lehet benne bízni. Működtetni kell egy párkapcsolatot – amikor már megszületett -, mert önmagától nem működik.”
Molnár Szabolcs
