2024. 10. 27. vasárnap

Szabina
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Két milliós adomány a GYEK-nek

Két milliós adomány a GYEK-nek

Az ÉMÁSZ Nyrt. kétmillió forint értékű műszeradományt adott át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház alapítványának a „Tudománnyal a Gyermekek Egészségéért” alapítványnak – hozzájárulva ezzel a korszerű betegellátáshoz.

Az ÉMÁSZ Nyrt. a karácsonyi ajándékozásra szánt összeget ebben az évben karitatív célokra ajánlja fel. A Gyermekegészsügyi Központ kapta azt a kétmillió forintos adományt, amelyből a gyermekek gyógyításához  vásároltak korszerű gépeket. A Társaságcsoport elnöke, Dr. Marie-Theres Thiell ELMŰ-ÉMÁSZ Igazgatóság elnöke,- aki személyesen adta át az ajándékot – mindig is fontosnak tartotta, hogy segítsen a rászorulókon, betegeken.Az adományozókat a Gyek-ben dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos és dr. Sólyom Enikő, intézetvezető főorvosa fogadta, akik hálájukat fejezték ki a beteg gyerekek nevében is.A kórház más adományban is részesült hétfőn délelőtt, hiszen a „Tudománnyal a Gyermekek Egészségéért” Alapítvány jóvoltából további 3,8 millió forint értékben vehettek át egy, a gyomor-bél traktus vizsgálatára is alkalmas felső endoszkópot.
Az ünnepélyes átadáson a bohócdoktorok ajándékcsomagokat adtak át a gyerekeknek, remélve, hogy az édesség jótékony hatással lesz a kis betegekre.   
A miskolci műszerátadás annak a karácsonyi ajándék-akciónak a folytatása, melynek során több tízmillió forint értékben adományozott a cég hajléktalanoknak, rászorulóknak a társaságcsoport működésének területén.

 

 

 

 

 

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp