Sehogy, ez a rövid válasz. Ami történt, megtörtént. Mindenesetre az irodalmat és a filmet – azaz a nézőket és olvasókat – máig foglalkoztatja, meg lehetett volna-e ölni időben a náci vezért. Időben. Akár „utólag”.
Iménti kitétellel arra utalunk, hogy csak a történeti ihletésű művek foglalkoznak a témával, hanem tudományos fantasztikus történetek is. A vélelmezett kulcs természetesen az időutazás. Oda „menni” a megfelelő technikai eszköz birtokában, „ahol”, vagyis amikor egy nemkívánatos esemény valaha megtörtént – és meg nem történtté tenni. Ha már a maga idején nem sikerült a kortársaknak.
Mielőtt a Führer elleni merényletekkel foglalkozó képzelt sztorikra térnénk, maradjunk az ugyan nem egyetlen, de abszolút legismertebb valóságosnál: a Stauffenberg-esetnél.
Az előkelő családból származó német arisztokrata katona a náci korszak legsikerültebb összeesküvésének vezéralakja volt. Legsikerültebb – azaz majdnem sikerült. Ám mint a történelemből tudjuk, az Adolf Hitler elpusztítására tett kísérletek egytől egyik kudarcot vallottak, noha tucatjával tervezték ellene; elsősorban német ellenzékiek, más politikát követők, kisebb részben pedig az antanthatalmak, azaz a háborús ellenfél országok titkosszolgálatai. Ám a birodalmi vezér hol hamarabb elhagyta az illető termet, mint ahogy a pokolgép időzítve volt, hol a bombaszerkezet fagyott be, mondott csődöt valamiképpen, s amikor Stauffenberg – maga mögött tudva egész sor magas német katonai és politikai vezető támogatását, és egy egész hálózat aktív segítségét – végre el tudott helyezni egy robbanóanyagot tartalmazó táskát a hitleri főhadiszállának tanácstermében, ahol a legfőbb vezető is tartózkodott éppen, nos, akkor a vastag tölgyfa asztal védte meg a kiszemelt áldozatot a végzetes sérülésektől.
Ezt a ma már többé-kevésbé közismert történetet dolgozza fel, de mondhatjuk úgy is, mutatja be a történelmi hitelesség jegyében a nemrég készült s mára nálunk is DVD-n kiadott Valkűr című amerikai film. A mozi – noha erős félelmek voltak előzetes e tárgyban – mentes a hollywoodi hatásvadászattól, a túlzó, életidegen műfaji elemektől, és a főszereplő Tom Cruise számára sem megoldhatatlan feladat életre kelteni a fiatal és eltökélt katonatisztet. A garanciát a megfelelő megközelítésre talán Bryan Singer rendező személye jelenthette, akinek nevét már első filmje, a Közönséges bűnözők (1995) megjegyezhettük.
A DVD-ről pedig azt a dokumentumfilmet ajánlanánk, amely a Stauffenberg-rehablitáció sztoriját tárja elénk, amely nem is könnyen érthető a Németországon kívüli szemlélő számára. A merénylőket ugyanis – miután 1944-ben, a kísérleti kudarca után természetesen szerint kivégezte a náci rezsim, az összeesküvők legszélesebb körét, családjaikat is érintő megtorlásról sem megfeledkezve -, bármilyen hihetetlen, a háború utáni, immár „felszabadult” hazájukban még sokáig és sokan „árulónak” tekintették. Mert „rendben, hogy Hitlerék rosszat tettek, de szembeszállni a regnáló állami hatalommal?!” – ez bizonyos gondolkodásmód számára elfogadhatatlan, bármilyen történelmi kataklizma közepette is. Nos, az említett riportfilm a lemezen bemutatja ennek a társadalmi változásnak az útját, amely majdhogy egész napjainkig tart-tartott, amikorra is a valamikori ellenállók emléke immár a német történelem része, alakjukra és nevükre a történelemkönyvek mellett szobrok, utcák-terek utalnak. És hogy senki sem (nota bene: kevesen) kérdőjelezi meg, országuk történelmének igazi hősei voltak, egy jó ügy érdekében küzdöttek s áldozták életüket.
B.A.
Clasus Schenk von Stauffenberg:
Stauffenberg Hitlerrel és Keitellel
Emléktábla Berlinben – az utca neve ma Stauffenbergsstrasse
Megemlékezés húsz évvel később:
fotók: wikipedia.org
