Most nem igazán a konyhaira gondolok, ami így karácsony táján nálunk is egyre sűrűbben kerül elő, hiszen nagyanyám receptje alapján készült mézest, vagy édesanyám hagyományos vaníliás kiflijét, és a szokásos gesztenyés tortát sem sütöm év közben, csak ilyenkor. Mert ezek az ünnepek sütijei. Ezért hát a hozzávalókat méricskélnem kell, mert persze egy év alatt mindent elfelejtek. No, meg nem is fürdőszobaira, amely majd az ünnepek után kerül elő még gyakrabban, s előre tudom, hogy minden nap, egy –egy nagy sóhajjal keresem azt a pontot, ahol kicsit kevesebbet mutat.
Így néhány nappal a szeretet ünnepe előtt, a már majdnem mögöttünk hagyott év mérlegére gondoltam. Ha még nagyon pozitív gondolkodású is vagyok, meg kell mondanom, ez az esztendő bizony nem lesz nekünk, Magyaroknak jó emlékezetű év. Nem véssük be arany betűkkel naptárunkba. A gazdasági válságból még ki sem vackolódtunk igazán, kétszer zúdult ránk az árvíz, s vannak, akiknek semmijük nem maradt, s vannak akik még a karácsonyt sem tölthetik saját otthonukban. Azután jött a vörösiszap, s lelkünket is „iszamossá” tette a halál, a sok vádaskodás, a hazudozás,a mérhetetlen kár.Közben háromszázezer hektáron áll a belvíz, s átéltünk két választást is. A forint leértékelődött, az üzemanyag ára az egekig ér, a munkanélküliség sohasem látott méreteket ölt, az országot leminősítették, a költségvetési hiány riasztó, a köz- és létbiztonság elveszett…
És mégis, nap, mint nap melegszik a lélek, mert talán soha ekkora összefogás nem volt még ebben a hazában, vagy csak nagyon – nagyon régen.Gyűjtenek az utcán, a munkahelyeken, az interneten, az üzletekben, a gyógyszertárakban, az egyházaknál, telefonon, a segélyszervezeteknél, a civil egyesületeknél a rászorulóknak. Terjeng a konyhában a karácsonyi vanília illat, hallgatom a rádiót, s szinte alig van olyan hír, vagy műsor amelyben ne hallanánk arról, hogy milyen összefogással, hol segítenek egymáson az emberek. A tavaszi árvíztől szenvedők, adományt küldenek az októberi vörösiszap károsultjainak.
Régi mondás, hogy „bajban ismerszik meg az ember”, és ez most ránk, nagyon igaz.
Készülünk az év legszebb családi ünnepére, már visszaszámlálás van. Vasárnap meggyúltjuk az utolsó adventi gyertyát. Azt halljuk mindenhonnan, hogy az idén nem költünk felesleges ajándékokra, mert kevesebb jut szinte mindenhol. Abban reménykedem, hogy csak azokat az ajándékokat mérjük szűkebben, amelyekre nem futja a pénztárcánkból, de bőven jut majd mindenkinek szeretetből, együtt töltött békés órákból, szép közös estékből, a karácsonyi gyertya fényében.
Úgy kívánok minden Olvasónak békés, szeretetteljes, áldott ünnepet, hogy hiszem, a 2011-es, a jövő év mérlege sokkal vidámabb, könnyebb, felhőtlenebb lesz mindannyiunknak!
Orosz B. Erika
