2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Tisztújítás a miskolci kereszténydemokratáknál

Tisztújítás a miskolci kereszténydemokratáknál

Az elmúlt héten tisztújító taggyűlést tartott a Kereszténydemokrata Néppárt KDNP Miskolc Városi Szervezete. Az elnökké ismét Molnár Pétert választotték, aki 2005 óta irányítja a miskolci pártszervezetet, s ismét ő a KDNP frakció vezetője is.
A Vezetőség tagjai:
Ifj. Feledy Péter, Papp Zsolt, Váraljai Zoltánné, Garamvölgyi Attila, Dr. Kovács László
A miskolci KDNP szeretne tovább erősödni, hiszen érzik, hogy egyre nagyobb a beléjük fektetett bizalom. A KDNP súlyához méltóan szeretné értékrendjével a miskolciakat és a várost szolgálni.

Az Ifjúság Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Miskolc Városi Szervezeténél is tisztújítás volt. Itt az elnök Dr. Juhász Hajnalka lett, akit azóta már a szervezet országos alelnökének is megválasztottak. A két alelnök: Schmotzer Adrienn és Ifj. Váraljai Zoltán lett.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp