2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Már három gyanúsított van az iszapömlés ügyében
royal_magazin_PNG

Már három gyanúsított van az iszapömlés ügyében

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki az iszapkatasztrófával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), ezzel a gyanúsítottak száma háromra emelkedett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-vel.

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. környezetvédelmi és laborfelelősét, F. Józsefnét közveszélyokozás és környezetkárosítás vétségével gyanúsították meg. F. Józsefné nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen pedig panaszt jelentett be. A gyanúsított szabadlábon védekezhet. Korábban a rendőrség a Mal vezérigazgatóját, Bakonyi Zoltánt, valamint Deák József műszaki szolgáltatási igazgatót hallgatta ki gyanúsítottként.
Az NNI álláspontja szerint „a gyanúsított laboratóriumi és környezetvédelmi vezetőként úgy vizsgálta felül a Mal Zrt. kárelhárítási tervét és hajtotta végre annak módosításait, hogy elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását”.
Az NNI – a bejelentett polgári jogi igényekre tekintettel – a gyanúsítást követően azonnal intézkedett, megtette a gyanúsítottak vagyonát érintő biztosítási intézkedéseket és zár alá vételre tett előterjesztést – írta az ORFK. Korábban a rendőrség a Mal vezérigazgatóját, Bakonyi Zoltánt, valamint Deák József műszaki szolgáltatási igazgatót hallgatta ki gyanúsítottként az iszapkatasztrófával összefüggésben.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásban jelentette be, hogy a rendőrség őrizetbe vette a Mal Zrt. vezérigazgatóját és kezdeményezte az előzetes letartóztatását. Bakonyi Zoltánt több ember halálát okozó közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsították meg. A Veszprémi Városi Bíróság viszont múlt szerdán elrendelte a vezérigazgató azonnali szabadlábra helyezését. A bírósági döntés fő indoka az, hogy a bűncselekmény alapos gyanúja sem állapítható meg az eljárás ezen kezdeti szakaszában.
Az ügy második gyanúsítottját, Deák Józsefet múlt pénteken hallgatta ki a rendőrség, gondatlan közveszélyokozás és környezetkárosítás vétségének gyanúja miatt. Az NNI szerint a gyanúsított szintén elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, a testi épség és a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását. A gyanúsított, aki nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, szabadlábon védekezhet – fűzték hozzá.

(MTI

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés