2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Bevállalta a bevállalós besurranó

Bevállalta a bevállalós besurranó

Egy nap kétszer is próbálkozott az a miskolci tolvaj, akit a gyors rendőri intézkedés eredményeként sikerült elfogni. Sőt a besurranó még további bűncselekmények elkövetését is „bevállalta”.

Egy miskolci lakásba surrant be a tolvaj, de „munkája” közben a házigazda megzavarta, így az éppen felmarkolt kézitáskát eldobta, majd elmenekült a helyszínről. Egy fertály óra múlva újabb bejelentés érkezett a Miskolci Rendőrkapitányság ügyeletére. A sértett elmondta, hogy kerékpárján hagyott övtáskáját elvitte egy férfi.

Az elkövetőről kapott pontos személyleírás alapján a rendőrök elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 37 éves miskolci férfit. A július 20-án bűnügyi őrizetbe vett gyanúsított kihallgatása során még további hasonló módon elkövetett bűncselekményeket is beismert, így ügyében további nyomozati cselekmények várhatóak.

Ne késsen! Az idő és a rendőrség is Önnek dolgozik!

A fent említett bűncselekmények eredményes felderítéséhez többek között hozzájárult az is, hogy miután a sértettek észlelték a történteket azonnal értesítették a rendőrséget! A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a különböző bűncselekmények felderítését pozitívan befolyásolja, ha az érintettek, sértettek, a szemtanúk mihamarabb megteszik bejelentésüket az esetről, akár személyesen, vagy az ingyenesen hívható segélyhívó számokon: 107, 112.

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp