Egy októberi csípős napon a Dunakanyarban voltunk az egyik delegációval. Ebéd után megálltunk Szentendrén, hogy a vendégek megtekinthessék a Kovács Margit Múzeumot. Szívesen jövök ide, mindig újra és újra megcsodálom Kovács Margit keramikus művész munkáit. Vannak kedvenc figuráim, ezeket minden alkalommal megnézem.
Amíg a vendégek nézegették a múzeumot, elhatároztam, hogy szétnézek a Főtéren. A nap folyamán többször szóba hozta a külföldi miniszter,- aki egyébként védett vendég volt, – hogy nagyon szeretett volna cigányzenét hallgatni. Nem sok remény volt rá, mert még aznap késő este elutaztak. Ahogy végigpásztáztam a teret, látom, hogy a Korona Étterem előtt népviseletbe öltözött asszonyok tojást festenek.
– Nicsak – nicsak – mondtam magamban. – Ez kitűnő látványosság!
Odamentem hozzájuk és megkérdeztem, meddig maradnak.
Nem sokáig, – mondták – már nagyon fázunk.
Kértem, maradjanak még néhány percig, ez érdekelni fogja a vendégeinket. Ekkor odalépett hozzám a Korona Étterem főnöke, aki valamiféle szervezőnek nézett és behívott az étterembe. Ekkor látom, az egyik sarokban a cigányzenekar éppen szünetet tart. Mikor megláttak a főnök társaságában, abban a pillanatban rázendítettek a muzsikára. Kértem őket, hagyják abba, várjanak egy kicsit! Elmondtam, hogy kik a vendégek akikkel bejövök majd az étterembe, akkor lepjük meg őket és játszanak nekünk jó vidám zenét. Nagyszerűnek találtam az ötletemet és örömmel mentem vissza a vendégekhez.
Egyre jobb a helyzet, – gondoltam magamban – nekünk itt a helyünk! A kertben éppen lángost sütöttek a kemencében, melynek ínycsiklandozó illata volt. Már láttam is magam előtt, ahogy falatozunk belőle.
Gyorsan megbeszéltem a részleteket a főnökkel és uzsgyi! Visszasiettem a múzeumba, ahol éppen befejezték a nézelődést. A velem kapcsolatot tartó kormányőrnek elmondtam a programon kívüli ötletemet. Jóváhagyta azzal, hogy néhány munkatársát előre küldi a helyszínre. Örömmel újságoltam el a miniszternek, hogy van egy meglepetésem a számukra.
A Főtéren, a tojásfestő asszonyoktól el voltak ragadtatva. Alighogy felemelték tekintetüket a vendégek, már ott is termett a cigányzenekar. A miniszter nagyon meglepődött, jót nevetett és zeneszóval vonultunk át az éttermen keresztül az udvarba. Előkerült a palackozott fehér és vörösbor. Amikor a vendégek ránéztek a szép paprika fűzérre, a vendéglátók mindjárt a nyakukba akasztották.
Amikor a péklapáton kínálni akarták a lángost, már nyúltunk is érte, ekkor odaállt a kormányőr.
– Sajnálom! A lángos evés nem volt benne a programban – mondta határozottan. És ez miért baj, kérdeztem kissé bizonytalanul.
– Azért, mert elment már a vegyész, aki ételmintát vehetett volna!
Erre bizony nem gondoltam, illetve elfelejtettem. Valóban, a védett vendéget mindig kíséri egy vegyész, ami mindenből ételmintát vesz. Bánatosan néztük a lángost és mindazokat, akik jóízűen falatoztak. A védett személy biztonságáért a kormányőr volt a felelős, ezért mindnyájunknak engedelmeskedni kellett, még a miniszternek is.
Dr.Vámos Lászlóné
protokoll-info.hu
