2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Hétvégén lesz Budapesten a Múzeumok majálisa
Hétvégén lesz Budapesten a Múzeumok majálisa

Hétvégén lesz Budapesten a Múzeumok majálisa

Hétvégén lesz Budapesten a Múzeumok majálisaTöbb mint száz múzeum mutatkozik be idén a Múzeumok majálisa elnevezésű rendezvényen, amelyet a május 18-i múzeumi világnaphoz kapcsolódóan szombaton és vasárnap tartanak Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

Minden évben más központi gondolat köré szövődik a Múzeumok majálisa, mely 1996-ban még csak egynapos volt – emlékeztetett Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. Hozzátette: ezen a hétvégén a helytörténeti, kisebbségi gyűjtemények állnak az érdeklődés fókuszában, a másik kiemelt téma a fotó lesz. A díszteremben például Robert Capa képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők.

A kétnapos esemény egyik újdonsága, hogy az észak-olaszországi Reggio Emilia város nyolc múzeumát összefogó Musei Civici di Reggio Emilia is jelen lesz a rendezvényen. A számos program között kézműves foglalkozások, koncertek, interaktív foglalkozások, játszóház, filmvetítések és rendhagyó tárlatvezetések is szerepelnek.

Lovas Judit program-koordinátor szintén újdonságként említette a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szervezte programokat: a múzeum második emeleti dísztermében az érdeklődők a többi között kortárs költők művei által ihletett animációs versfilmeket tekinthetnek meg, melyeket a MOME hallgatói a Mese Tv-vel együttműködve készítettek. A kertben a 7-14 éves korosztály animációt, porcelánt készíthet, ruhát tervezhet, vagy ékszert gyárthat.

Szombaton adják át az Év Múzeuma és az Év Vendégbarát Múzeuma díjakat is. Az Év Múzeuma pályázatra 7 intézmény, a Hadtörténeti Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a gyöngyösi Mátra Múzeum, a százhalombattai Matrica Múzeum, a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum, a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum és a bonyhádi Völgységi Múzeum adta be az anyagát – mondta Bereczki Ibolya, a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiuma vezetője.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés