2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Átvette megbízólevelét Tállai András
Átvette megbízólevelét Tállai András

Átvette megbízólevelét Tállai András

Átvette megbízólevelét Tállai AndrásÜnnepélyes keretek között vette át képviselői mandátumát Tállai András, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 13-as számú választókerületének országgyűlési képviselője május 7-én. Az ünnepségen elsőként Lanczki Péter, az OEVB B-A-Z. Megye 13-as számú választókerületének elnökhelyettese ismertette az országgyűlési választások első fordulójának eredményét, mely alapján a FIDESZ-KDNP színeiben induló Tállai András a szavazatok 53,8%-át kapta, így már az első fordulóban  mandátumot szerzett. Ezt követően Lanczki Péter elnökhelyettes átadta a megbízó levelet Tállai Andrásnak, aki ezzel újabb négy évig képviselheti a Parlamentben a dél-borsodi választókörzet érdekeit.

Az ünnepélyes ceremónia folytatásaként az immár negyedik parlamenti ciklusát megkezdő politikus mondott beszédet. Az országgyűlési képviselő egyebek mellett az elmúlt 12 év politikai szerepvállalásáról, a kampány során szerzett tapasztalatokról, az elkövetkezendő esztendőkre vonatkozó terveiről számolt be. Tállai András mindemellett kiemelte, nagyon megtisztelőnek érzi a választópolgárok bizalmát és a következő négy esztendőben is minden tudásával azért fog dolgozni, hogy a térségben élők érdekeit képviselje.

A képviselő köszönetet mondott családjának, a választópolgároknak és mindazoknak, akik az elmúlt években, valamint a kampány során segítették munkáját.

Az esemény zárásaként többen gratuláltak a politikusnak a mandátum megszerzéséhez, s ajándéktárgyak átadásával kívántak sok energiát, kitartást az elkövetkezendő négy évre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!