2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 4.
4521-na-most-akkor-hogyan-is-lesz-ez-a-villamos-dolog-4-01

Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 4.

Lassan megszokhatják a miskolciak, hogy változások, nehézségek adódnak a város (tömeg) közlekedésben, de jövő hétfőtől ezek fokozódnak és hosszabb távra nyúlnak. Megmutatjuk, május 10-től mivel jár a Zöld Nyíl projekt.

 

Úgy is mondhatnánk: mivel jár a villamost előnyben részesítő nagyközönség. Természetesen villamospótlóval. Mivel a belvárost, elsősorban a főutca „alsó” szakaszát érintő építkezések általánosságban nehezíteni, lassítani fogják a közlekedést a megyeszékhelyen az előttünk álló fél évben, mind inkább indokolt lesz olyan járművet igénybe venni, hogy A-ból B-be jussunk, amely kevésbé lesz akadályozva. Ilyen a sínen közlekedő villamos, annak hiányában pedig a részben ugyanott haladó villamospótló.

A május 10-től induló munkálatok miatt, mint ismeretes, a villamos csak a Thököly utca és Diósgyőr között jár, s hogy a vonal másik részén, a Győri kapu és a Tiszai pályaudvar között miként közlekednek majd hétfőtől a villamospótló buszok (köztük, figyelem, sárga volánosok is!), arról interaktív sajtótájékoztatón adott képet szerdán az MVK Zrt. Braun Csaba osztályvezető és munkatársai egy buszútra invitálták a helyi média képviselőit, s a kérdéses útvonalon végighaladva (a Thököly utca – Szent Anna – Hősök tere – Búza tér – Baross utca – Tiszai vonalon) mutatták meg, s magyarázták el, kinek mikor hol lehet felszállnia, leszállnia, átszállnia.

Az alábbi rövid filmfelvételt végignézve világosság válhat mind a tömegközlekedést kedvelő, mind az inkább az autózást választó városlakóknak, hol kell torlódásokra számítani a jövőben, merre nem lesz érdemes menni, s hova lehetetlen behajtani, avagy parkolni. Előzetesen egy tényezőt emelnénk ki szóban is: a Bajcsy-Zsilinszky utca egyirányúsítását, ami bizonyára sokakat fog érinteni, jobbára kedvezőtlenül.


Az alábbi térképvázlatot ugyancsak az MVK Zrt. bocsátotta a sajtó rendelkezésére, az ábrák ugyanazt igyekeznek érzékelteti, amiről a videón is szó esett: hogyan és milyen elvek szerint lesz érdemes a jövő héttől megválasztanunk, miként közlekedünk a városban.

 

Korábbi tájékoztatások videóanyagainkban:

Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 1.

Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 2.

Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 3.

További információk:

http://www.mvkzrt.hu

http://zoldnyil.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!