Maksa Zoltán: Szociálisan nagyon érzékeny vagyok, ez eléggé megnehezíti a dolgom. Van kedvenc hajléktalanom, akinek mindig szoktam adni pénzt – egy végtelen jó humorú, kedves, közvetlen cigány ember. Ilyen embereket, akik önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, az ember örömmel támogat. Nem egyszer a kocsi mellett álltunk, beszélgettünk, hogy hogyan jutott ide, mi történt vele, stb. Megnyílik ám ő is, de valahol van egy iszonyatos tragédiája is ennek az egésznek. Járunk mozgássérültekhez, vakokhoz, természetesen ingyen, mindenféle alapítványi buliban részt veszünk, de a szakmánkból adódóan ezek kötelezőek is.
A műsorom előtt mondták meg a dolgozóknak, hogy holnap már nem kell jönni
Ha az ember egy picit megcsiklandozza a lakosság humorérzékét, azonnal megnyílnak, és átbillennek egy sokkal egészségesebb oldalra. Nemrég egy olyan cégrendezvényen léptem fel, ahol a műsorom előtt mondták meg a dolgozóknak, hogy holnap már nem kell jönni. Képzelheted a letargiát, meg az arcokat, amikor bejelentették, hogy következik Maksa Zoltán humorista, mint egy kivégzés. Tudtam, hogy valamilyen záró party lesz, de én is ott szembesültem a helyzettel, hogy gyermekes apák, anyák, adminisztratív és egyéb dolgozók, voltak hatvan-hetvenen. Nem azt mondom, hogy igazán sikerült feloldanom a hangulatot, de valami kis útravalót tudtam adni az embereknek. Próbáltam őket picit arra programozni, hogy legyenek nyitottak a világra, és lépjenek túl ezen, ennek így kellett lennie. Valamivel könnyebben viselték, és a végén olyan hálálkodás ment, hogy még a cégvezetés is azt mondta, fognak ajánlani más cégeknek, ahol leépítés előtt áll a vállalat, menjen a
Maksa, és intézze el a dolgot. – mesélte Maksa Zoltán.
