2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » Vendéglátósok versenyeztek
Vendéglátósok versenyeztek

Vendéglátósok versenyeztek

Vendéglátósok versenyeztekMiskolcon rendezték meg az I. Schnitta Sámuel Országos Szakmai Emlékversenyt, amelyen Borsod, Nógrád és Heves megyéből nyolc csapat vett részt. A verseny célja volt, hogy a vendéglátóképzésben részvevő diákok lehetőséget kapjanak a már elsajátított tudásanyaguk gyakorlati bemutatására.

Az erőpróba lehetőséget adott a versenyzőknek, hogy saját tudásukat összevessék hasonló képzésben részesülő diáktársaikéval, a felkészítőknek, hogy tapasztalatot szerezzenek arról, hogy más oktatási intézmények milyen szinten tartanak az oktatásban.

A szakmai verseny névadója, Schnitta Sámuel neves gasztronómiai, vendéglátóipari szakember volt a maga korában. Volt a Hungária Szálló és a Dunapalota Ritz Szálló éttermi vezetője, ő nyitotta meg 1947-ben a New York kávéházat. Évtizedekig tanított is számos iskolai tankönyv szerzője. A Magyar Gasztronómiai Szövetség 1992-ben megalapította a Schnitta Sámuel díjat, most pedig hagyományteremtő céllal emlékversenyt indított az útjára a neves szakember emlékére.

A verseny témája a pünkösdi vacsora palócföldön volt. Mindegyik csapatnak erre az alkalomra kellett a menüt és italsort kell összeállítani, megteríteni, illetve számítógépes menükártyát szerkeszteni. Az ötfős csapatok két szakácsból, két pincérből és egy cukrászból álltak. A munkát szakemberek értékelték, nagyon sok szempontnak kellett megfelelni a csapatoknak. Fontos volt az étel kinézete, illata legalább annyira, mint maga az ízhatás. A régiós verseny első helyezettje képviselheti majd térségünket az országos döntőben, melyet Pécsett rendeznek meg október közepén.

 

– Sajó –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp