2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » RangAdó 2.: Túl a régiós döntőn
Amit az egyszerűsített bevallásról tudni kell

RangAdó 2.: Túl a régiós döntőn

RangAdó 2.: Túl a régiós döntőn A Hatvani Középiskola Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolájának csapata, a „Lázadók” nyerte a RangAdó 2. múlt pénteken lezajló regionális döntőjét.

Az állami adóhatóság tavaly novemberben, immár második alkalommal hirdette meg a középiskolásoknak szóló vetélkedőjét a RangAdót, amelyen az adózással kapcsolatos ismeretekben mérhették össze tudásukat a fiatalok. Országosan 418 csapat nevezett, régiónkban 46 csoport indult. A hónapokon át tartó internetes fordulók után a február 19-én, Miskolcon megrendezésre került régiós döntőben immár Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék legjobb 6 csapata mérkőzött meg.

Az APEH célja a vetélkedő meghirdetésével az volt, hogy bővítse a középiskolások adózási ismereteit, megismertessen adózástörténeti érdekességeket, napjaink alapvető adózási tudnivalóit, így például a magyar adórendszer felépítését, a kiemelt adónemeket, az adózók jogait és kötelességeit, valamint magát az adóhivatalt.

A diákok azonban nem csak lexikális tudásukról adtak számot a régiós megmérettetésen, hiszen többek közt Activity-t is játszottak adózási fogalmakkal, az APEH honlapon tájékozódtak, adótudatosság témakörében készítettek plakátot, valamint pár perc erejéig az Adóhivatal sajtószóvivői is voltak.

A régiós döntőben szoros versenyben második a miskolci Perfekt Szakközép- és Szakiskola Perfekt Economists, a harmadik a szintén miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola Á-Man, a negyedik az ózdi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola Luky és a Lányok, az ötödik a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Revizorok és a hatodik az egri Eszterházy Károly Gyakorlóiskola LuxusadóX nevű csapatai lettek.

A látványos vetélkedés, a játék öröme mellett értékes díjakért is folyt, valamint a győztes további jutalma, hogy március 5-én, az országos döntőben, Budapesten is képviseli a régiónkat.

 

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp