SPN Könyvekről az ÉS-ben

„Székelyhidi szerzői alakmása Zsírsátán, az alanyi romantikus beszédhelyzet hűvösen pozitivista antitézise, hasonlóan Madách Ádám és Lucifer kettőséhez Az ember tragédiájában. Erre utalhat a könyv címe is. A szövegköziség szempontja itt is felbukkan. Utalások vannak a könyvben például József Attila vagy Vass Tibor műveire. Ugyanakkor ez a szövegköziség nem posztmodern jellegű. Nem olyan, mint amilyet Esterházy Péter alkotásait olvasva megszoktunk. Inkább a neoavantgárd az eredete, a párizsi Magyar Műhely szerzői jelentékeny szerepet játszottak Székelyhidi Zsolt önművelődésében.” (…) Berka esetében már a megformálás mikéntjére is hat a film. A jelenetezésre, a snittszerűségre. Egyfajta papírfilm a könyv. Legfigyelemreméltóbb fejezete úgy kezdődik, hogy a főhős véres fejjel ébred egy kocsmaasztalon, s Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényének kezdőmondataira tér magához. A végén a szereplő bejelenti, hirtelen eszébe jutott, hogyan került ezen ismeretlen környékre, mi történt vele. De ebből a felismerésből semmit sem oszt meg az olvasóval. Hiszen éppen ennek a metafizikai szintre emelt tanácstalanságnak az ábrázolása a fejezet lényege. Lét, élet és nyelv dilemmáját a szerző akönyv végén nem megoldja, hanem feloldja. Mediális csatornát vált. A nyelviségből belép a zenébe. És amikor ez megtörténik, vége a regénynek, elkezdődik a zene.” Az Élet és Irodalom Ex libris című rovatában Payer Imre ír a az első két SPN-könyvről.