2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Matolcsy: a jövő év közepére más ország, más jegybank kell
Matolcsy: a jövő év közepére más ország, más jegybank kell

Matolcsy: a jövő év közepére más ország, más jegybank kell

Matolcsy: a jövő év közepére más ország, más jegybank kellA jövő év közepére egészen más országot, gazdaságpolitikát és jegybankot kell magunk elé képzelni – mondta Matolcsy György az FN.hu-nak adott interjúban. A Fidesz vezető gazdaságpolitikusa szerint a 4%-os GDP-arányos kamatkiadás megfelezhető egy, másfél éven belül, s a bürokrácialeépítés keretein belül még meg lehet spórolni a GDP 1-1,5%-át, ami már önmagában 700-800 milliárd forintos megtakarítás. Ennek egy részét lehet költeni az egészségügy, az oktatás, a gyermekvállalás támogatására, más részét adó- és járulékcsökkentésre fordítani. Matolcsy karcsúbb, okosabb, hatékonyabban működő, de erősebb államot javasol, a hatékonyságot véleménye szerint legalább 25-30%-kal lehetne növelni.

Az állam ma Magyarországon összeroskad a saját maga által vállára vett terhek alatt, ha sokkal kevesebb lenne az állami feladat, akár 25-30 százalékkal, akkor azt kevesebb ember fogja elvégezni – állítja a volt gazdasági miniszter. A Fidesz gazdaságpolitikusa szerint a közigazgatásban elsőként a felesleges feladatokat kell megszüntetni. „Át kellene állítani e-kormányzásra a magyar közigazgatás jelentős részét, és ezt követően kell megnézni, hogy szükség van-e ennyi emberre – valószínűleg nem. Érdemes átállni részmunkaidőre, távmunkára”.

Megfogalmazása szerint a béreket jelentősen emelni kell a közszférában. Például egy kezdő orvosnál 200 ezer, egy kezdő rezidensnél 400 ezer nettó bér alatt nem tartható meg a magyar orvos Magyarországon.

Arra a kérdésre, hogy mikor lesznek ilyen bérek, Matolcsy válasza: „nem vagyok abban a helyzetben, hogy megmondjam, de annyit tudok, hogy minél később térünk rá, annál több fiatal és tehetséges orvos megy el Magyarországról. Szerintem ez bűn.” Hozzátette, hogy sokkal kisebb létszámmal, de sokkal magasabb bérekkel kellene működnie a magyar közigazgatásnak is. Nemzeti érdek, hogy a pénzügyi szektor fele legyen magyar tulajdonban, a jelenlegi 10-15 százalékos aránnyal szemben. Ma a pénzügyi szektorban valójában nincs vagy gyenge a verseny, a sok szereplő ellenére – fogalmazott az interjúban Matolcsy György.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés