2026. 04. 12. vasárnap

Gyula

1 EUR 377 HUF
1 GBP 433 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Vita után halálra verte ivócimboráját
royal_magazin_PNG

Vita után halálra verte ivócimboráját

Vita után halálra verte ivócimborájátEgy felsőzsolcai férfi a város közterületén lelte halálát, miután ismerőse bántalmazta. A rendőrség rövid időn belül elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tettest.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés miatt folytat eljárást egy 38 éves felsőzsolcai férfivel szemben. Az eljárás adatai szerint november 16-án az esti órákban két férfi közös italozásukat követően együtt indult haza. Útközben szóváltásba keveredtek a 38 éves B. T. olyan súlyosan bántalmazta 34 éves ismerősét, hogy az belehalt sérüléseibe. A tettes elmenekült a helyszínről, a rendőrség azonban a bejelentést követően rövid időn belül elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi férfit.

A rendőrség bűnügyi őrizetbe vette B. T.-t, egyben indítványt tett előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.

Információs háttér:
Büntető Törvénykönyv: „A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés , ha a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz”.

B-A-Z. MRFK: Kommunikációs Iroda
 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés