2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Eu hírek » A V4-ek uniós szerepéről és a csoport bővítéséről tárgyaltak az államfők
A V4-ek uniós szerepéről és a csoport bővítéséről tárgyaltak az államfők

A V4-ek uniós szerepéről és a csoport bővítéséről tárgyaltak az államfők

A V4-ek uniós szerepéről és a csoport bővítéséről tárgyaltak az államfőkA visegrádi országok (V4) Európai Unióban játszott szerepét és az országcsoport esetleges bővítésének kérdését vitatták meg pénteken a lengyel tengermelléki Sopotban a négy ország államfői, köztük Sólyom László magyar köztársasági elnök. A V4-ek államfőinek idei kétnapos csúcstalálkozója a gdyniai fogadási ceremónia után a sopoti Sofitel Grand Hotelben plenáris üléssel folytatódott. Sólyom László az ülés után a magyar sajtó jelen lévő képviselőinek nyilatkozva elmondta, hogy az összes elnököt rendkívül foglalkoztatja a német alkotmánybíróság döntése (a parlament uniós ügyekbe való beleszólási jogának erősítéséről), mindenki előadta a saját értelmezését.
 
„Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egyrészt olvastam ezt a döntést, másrészt pedig tegnapelőtt és tegnap Berlinben voltam, ahol mind Horst Köhler elnökkel, mind volt alkotmánybíró kollégáimmal tudtam erről beszélni, és itt megpróbáltam megvilágítani a döntés hátterét, mi az új benne, mi az, ami valóban továbblépés, mi a praktikus jelentősége az egésznek” – mondta a magyar államfő, hozzátéve, hogy a szakmai információ „nagyon elkelt”.

A német alkotmánybíróság júniusi döntésének eleget téve, a Bundestag kedden jelentősen bővítette saját beleszólási jogát az európai uniós szintű döntésekkel kapcsolatban. A karlsruhei taláros testület e törvények elfogadásához kötötte az EU szerkezeti reformjait megtestesítő lisszaboni szerződés német ratifikálását. A felsőház (Bundesrat) szeptember 18-án szavaz a kiegészítő törvényekről, a jóváhagyás ott is biztosnak tűnik.

Mint ismeretes, a lisszaboni szerződést a visegrádi államfők közül ketten, Václav Klaus cseh és Lech Kaczynski lengyel elnök még nem írta alá, mindketten a megismételt írországi népszavazás eredményére várnak.

A másik téma az volt – folytatta Sólyom -, hogy a csúcstalálkozónak szombaton lesz egy vendége, Danilo Türk szlovén elnök személyében. Felmerült a kérdés, hogy vajon a V4-eknek be kell-e zárkózniuk ebbe a négyesbe, vagy van értelme alkalmi bővítéseknek, esetleg egy szerkezeti átalakulásnak. „A fő irányzat az – mondta -, hogy meg kell őrizni a bevált formát, és majd mindig meghívunk olyanokat, akikkel közös platformra tudunk kerülni.”

A plenáris ülés után Lech Kaczynski munkaebédet ad a köztársasági elnökök tiszteletére a Grand Hotel éttermében.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!