2025. 10. 20. hétfő

Vendel

1 EUR 390 HUF
1 GBP 448 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Modellhajó is akkor a jó, ha jó
royal_magazin_PNG

Modellhajó is akkor a jó, ha jó

Kissé rejtett szubkultúra a modellezőké: kiskorunkban mindnyájan – a kisfiúk – kipróbáljuk, jónéhányan később is űzik ilyen-olyan fokon ezt a kifinomult szenvedélyt, ám nagy nyilvánosság előtt ritkán találkozunk a különféle járművek élethű és/vagy működőképes apróbb másait elkészítők munkájának eredményével. Pedig, nem árt hangsúlyozni, a modellező-makettező mozgalom él és virul. A borsodi megyeszékhelyen is több klub működik, amelyek általában szakáganként (elsősorban a járművek jellege) mentén szerveződnek, és országos, valamint nemzetközi versenyeknek, kiállításoknak is helyt ad időről időre Miskolc.

A mostani hétvégén a hajómodellezők egy csoportja jött össze a hagyományos helyszínen, a görömbölyi horgásztónál, hogy versenyben mérje össze alkotásai erejét és a maga ügyességét. A megye és az ország több pontjáról érkeztek résztvevők, hogy összesen öt kategóriában megmérkőzzenek (nevezetesen F2A-B-C-Ifjúsági, illetve DS és F4A kategóriákban). A hangulatos tavacskán bóják, azaz kapuk által kijelölt pályán kellett a hajtóerőt biztosító motorokkal felszerelt fél-egy méteres hajókat a szabályoknak megfelelően, több körben – olykor tolatva! – végigvezetni, méghozzá maguknak a versenyzőknek, a tópartról, a kezükben tartott rádiótávirányító készülék segítségével manőverezve.
A szervező a vasutasok Vörösmarty Művelődési Háza volt, a helyi modellezőélet régóta elsőszámú központja. Ezt a viadalt, az Élethű Hajómodellek Országos Versenyét negyedik éve rendezik meg.
Az alábbiakban a helyszínen készült képeinket és videóinkat tekinthetik meg.

 

FOTÓK:

Az eseményen készült fotók itt tekinthetőek meg!

VIDEÓK:

 
 
 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kaik

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!