2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Újabb munkahelyek Szikszón
royal_magazin_PNG

Újabb munkahelyek Szikszón

 

Pénteken adtunk arról hírt, hogy Szikszón a közeljövőben beruház a Hell tulajdonosa a Candy Globe Kft, s Füzesséry József polgármester már akkor elárulta, hogy megérkeztek a gépek a kisváros másik új befektetőjéhez is.

 


Ma pedig föllebbent a fátyol, s a délelőtti sajtótájékoztatón megerősítették, hogy első európai üzemét itt építi fel a szingapúri Patec cég. A szingapúri cég, – a tulajdonos tájékoztatása alapján – azért döntött a magyarországi beruházás mellett, mert közelebb kíván kerülni európai megrendelőihez. A cég megvizsgált több helyszínt, így lengyel, szlovák és cseh területeken is jártak, miként több magyarországi településen is, de legjobban a szikszói környezet tetszett.

A tervek szerint az 5-8 millió eurós beruházás az év végén, vagy a jövő év elején termel majd teljes kapacitással – mondta Michael Wee, a Patec tulajdonosa Szikszón

A cég magyarországi leányvállalata, autógyáraknak – főleg a Peugeot-nak, a Hondának, a Toyotának, a Wolksvagen-nek, – és motorkerékpárgyáraknak gyárt majd préselt acél alkatrészeket. Az üzem a tervek szerint hetven embernek ad majd munkát, ami később 150-re bővülhet.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!