Alighanem mindenkinél egy olaszországi nyaralással kezdődik. Látja az ember a sok – olykor százával egy kupacban – mopedező rómaiakat, nápolyiakat, aztán kedvet kap hozzá. Nyár, napsütés, szabadság (akár még szerelem is), ilyen asszociációk kötődnek ehhez a közlekedési formához.
És bár itthon azért kevesebb óraszámban süt a nap, robogózni az év jelentős részében gond nélkül lehetséges, gyakorlatilag csak nagyobb eső és hó szab gátat; én most amellett szeretnék érvelni, hogy érdemes is. Nota bene, a veszélyeit és korlátait sem akarom elhallgatni.
Hadd szögezzem tehát le: robogóval a városban – mert azért, főleg a kisebb kaliberű típusok, több száz kilométeres országúti túrákra kevésbé alkalmasak -, szóval városban furikázni nagyszerű dolog. Részben a hangulata folytán, részben, s talán erre a könnyebb kézzelfogható érveket felhozni, praktikus szempontból is. Annyira jó, hogy aki kétkerekűn jár, nem is érti, mások miért nem… Hogy lehet úgy élni, hogy ha bárhova elmenni támad kedvem, avagy indokom, boltba, meccsre, egy baráthoz, de akár üzleti tárgyalásra, anyacsavart venni, riportot írni, ne tudjak felpattanni kedvelt járgányomra? Hanem jobb esetben a gépkocsihasználaton kelljen törnöm a fejem (mennyi benzin, hol tudok parkolni), netán a busz- és villamos-menetrendet böngésznem vadul, majd álldogálni a megállóban. Sőt, ami a lényeg: akármi mással megyek akárhová, borítékolható, hogy kutyagolnom is kell, parkolótól, megállótól a célpontomig és vissza. Ellenben mopeddel odaállhatok egész a boltajtóig, orvosi rendelőhöz, családi ház udvarára, akár fizető parkolóba is – pontosabban mellé. Robogóval nincs fizetős parkoló! Viszont tényleg „oda” kell állni mindenhez, bármely úticélhoz közel; kétkerekűjét ugyanis értelemszerűen jobban félti az ember, mint más járművet, hiszen lényegesen könnyebb meglovasítani, Még úgy is, hogy általában van rajtuk kormányzár (azt mondják, könnyen feltörhető), és érdemes biztonsági láncot tartani (de vastagat; a vékonyat elvágná a tolvaj).
Robogóvásárláskor kardinális kérdésként merül fel a milyet kérdése, és itt elsősorban nem a típusválasztékra kell gondolni, mert a nálunk korántsem olyan széles, pláne ha az ember alkalmi vételre vadászik, használt holmira, alkalmi vételre, hanem a köbcentire. Hogy tudniillik 50 legyen vagy több. A féldecis motorra elég a sima autós jogsi; afölött spéci motoros vizsga szükségeltetik. Aki amúgy nem motorozott soha, annak ez felesleges, tehát elkerülendő procedúra (és költség) lenne. Ez szól az ötvenesek mellett, ellene meg természetesen a korlátozottabb teljesítmény és sebesség. Azért hozzátehetjük, sokan mennek 100-as, sőt, nagyobb motorokkal, amelyek papíron segédmotoros kerékpárnak minősülnek, holott…, de hát elég életszerűtlen, hogy egy rendőri ellenőrzés alkalmával leméretnék a hengerűrtartalmat. Más kérdés, hogy napirenden van a kérdés törvényi szintű újraszabályozása, leegyszerűsítve a mopedek felrendszámozása, ami átrendezheti a mondott „erőviszonyokat”. (Talán már jövőre.)
Noha, és most magánvélemény következik, ámbátor teljesen átgondolt nézet: inkább a Kresz módosítása volna indokolt. A közlekedés ma hatályos szabályozása lényegében tudomást sem vesz a robogózás jelenségéről, arról, hogy ilyen járművek is részt vesznek a forgalomban. A rájuk vonatkozó előírások életszerűtlenek – hogyan is lehetne elvárni, hogy a konvojként mozgó nagyvárosi járműforgalomban, az 50-es sebességhatár mellett, a kocsik közé besorolt robogós csak 40-nel haladjon?… Hiszen nála annyi a törvényi maximum.
Szélesebb utakon tilos neki a belső sávban haladnia – de mikor kerülhet át oda, mielőtt balra kanyarodhatna? Olyasmit már meg sem merek említeni, hogy ha a lemenő nap fénye megcsillan a sisakellenzőn, a motoros semmit sem lát a rendőrlámpák fényeiből – a közlekedési helyzetek és konkrétan az ilyen forgalomirányító berendezések kialakításakor nyilvánvalóan nem gondolnak a motorosoknak az autósokétól eltérő szempontjaira. Talán most az olvasók többsége is felkiált: persze, hogy nem! De miért is nem? – hiszen a közlekedésszabályozás azért van, hogy mindenkinek biztonságosabbá tegye a közúton haladást. Na, igen, autóból van millió, robogóból meg csak… ki tudja, hiszen számuk évről évre nő, ma már bármelyik nagyobb városban ezrével rajzanak. De a gondolkodásunk még nem idomult ehhez a változáshoz.
(Szerencsére nincsenek nagy számban tipikusan robogós balesetek. Remélem, nincs is szükség rájuk, hogy az illetékesek reagáljanak a helyzetre. Mert ha azon múlna, talán inkább a betiltáson morfondíroznának, mint okos, érdemi módosításokon…)
De ne feledjem, a robogózás előnyeiről és örömeiről akartam mesélni! Itt tavasz, sőt, közel a nyár, próbálja mindenki elképzelni, aki nem ismeri a kismotoros lét szépségét, milyen kellemes egy hétvégi délelőttön arra gondolni, hogy kiszaladunk, mondjuk a Csanyikba, nem valami különösebb okkal, csak pusztán szétnézni, vannak-e ott mások, netán beugrani egy órára az állatkertbe, aztán átugrani az Avas tetejére, egy percre lenézni a városra, majd haza, mire kész az ebéd. Ha nincs robogónk, egy ilyen kósza ötletet tán elhessegetünk magunktól: egy kirándulás, pláne családi keretek közt, nagyobb előkészületeket igényel, nem lehet „csak úgy” (kivéve, ha Hűbele Balázsnak hívják az illetőt). Ellenben robogósként az ötlettől a megvalósításig csak annyi idő telhet el, amennyire a garázsunk van: pár perc. Felpattanunk, sisak a fejre, és gáz! Negyedóra alatt bárhonnan a Majális parkba érünk, ugyanennyi az Avas, vagy a megyeszékhely bármely érdekes pontja. Akkor szállunk le, és akkor ülünk vissza a nyeregbe, amikor jólesik. És ha megszólal a mobil, hogy otthon közben kész az ebéd, csak annyit kell mondani: pár perc, és ott vagyok!
Hadd szögezzem tehát le: robogóval a városban – mert azért, főleg a kisebb kaliberű típusok, több száz kilométeres országúti túrákra kevésbé alkalmasak -, szóval városban furikázni nagyszerű dolog. Részben a hangulata folytán, részben, s talán erre a könnyebb kézzelfogható érveket felhozni, praktikus szempontból is. Annyira jó, hogy aki kétkerekűn jár, nem is érti, mások miért nem… Hogy lehet úgy élni, hogy ha bárhova elmenni támad kedvem, avagy indokom, boltba, meccsre, egy baráthoz, de akár üzleti tárgyalásra, anyacsavart venni, riportot írni, ne tudjak felpattanni kedvelt járgányomra? Hanem jobb esetben a gépkocsihasználaton kelljen törnöm a fejem (mennyi benzin, hol tudok parkolni), netán a busz- és villamos-menetrendet böngésznem vadul, majd álldogálni a megállóban. Sőt, ami a lényeg: akármi mással megyek akárhová, borítékolható, hogy kutyagolnom is kell, parkolótól, megállótól a célpontomig és vissza. Ellenben mopeddel odaállhatok egész a boltajtóig, orvosi rendelőhöz, családi ház udvarára, akár fizető parkolóba is – pontosabban mellé. Robogóval nincs fizetős parkoló! Viszont tényleg „oda” kell állni mindenhez, bármely úticélhoz közel; kétkerekűjét ugyanis értelemszerűen jobban félti az ember, mint más járművet, hiszen lényegesen könnyebb meglovasítani, Még úgy is, hogy általában van rajtuk kormányzár (azt mondják, könnyen feltörhető), és érdemes biztonsági láncot tartani (de vastagat; a vékonyat elvágná a tolvaj).
Robogóvásárláskor kardinális kérdésként merül fel a milyet kérdése, és itt elsősorban nem a típusválasztékra kell gondolni, mert a nálunk korántsem olyan széles, pláne ha az ember alkalmi vételre vadászik, használt holmira, alkalmi vételre, hanem a köbcentire. Hogy tudniillik 50 legyen vagy több. A féldecis motorra elég a sima autós jogsi; afölött spéci motoros vizsga szükségeltetik. Aki amúgy nem motorozott soha, annak ez felesleges, tehát elkerülendő procedúra (és költség) lenne. Ez szól az ötvenesek mellett, ellene meg természetesen a korlátozottabb teljesítmény és sebesség. Azért hozzátehetjük, sokan mennek 100-as, sőt, nagyobb motorokkal, amelyek papíron segédmotoros kerékpárnak minősülnek, holott…, de hát elég életszerűtlen, hogy egy rendőri ellenőrzés alkalmával leméretnék a hengerűrtartalmat. Más kérdés, hogy napirenden van a kérdés törvényi szintű újraszabályozása, leegyszerűsítve a mopedek felrendszámozása, ami átrendezheti a mondott „erőviszonyokat”. (Talán már jövőre.)
Noha, és most magánvélemény következik, ámbátor teljesen átgondolt nézet: inkább a Kresz módosítása volna indokolt. A közlekedés ma hatályos szabályozása lényegében tudomást sem vesz a robogózás jelenségéről, arról, hogy ilyen járművek is részt vesznek a forgalomban. A rájuk vonatkozó előírások életszerűtlenek – hogyan is lehetne elvárni, hogy a konvojként mozgó nagyvárosi járműforgalomban, az 50-es sebességhatár mellett, a kocsik közé besorolt robogós csak 40-nel haladjon?… Hiszen nála annyi a törvényi maximum.
Szélesebb utakon tilos neki a belső sávban haladnia – de mikor kerülhet át oda, mielőtt balra kanyarodhatna? Olyasmit már meg sem merek említeni, hogy ha a lemenő nap fénye megcsillan a sisakellenzőn, a motoros semmit sem lát a rendőrlámpák fényeiből – a közlekedési helyzetek és konkrétan az ilyen forgalomirányító berendezések kialakításakor nyilvánvalóan nem gondolnak a motorosoknak az autósokétól eltérő szempontjaira. Talán most az olvasók többsége is felkiált: persze, hogy nem! De miért is nem? – hiszen a közlekedésszabályozás azért van, hogy mindenkinek biztonságosabbá tegye a közúton haladást. Na, igen, autóból van millió, robogóból meg csak… ki tudja, hiszen számuk évről évre nő, ma már bármelyik nagyobb városban ezrével rajzanak. De a gondolkodásunk még nem idomult ehhez a változáshoz.(Szerencsére nincsenek nagy számban tipikusan robogós balesetek. Remélem, nincs is szükség rájuk, hogy az illetékesek reagáljanak a helyzetre. Mert ha azon múlna, talán inkább a betiltáson morfondíroznának, mint okos, érdemi módosításokon…)
De ne feledjem, a robogózás előnyeiről és örömeiről akartam mesélni! Itt tavasz, sőt, közel a nyár, próbálja mindenki elképzelni, aki nem ismeri a kismotoros lét szépségét, milyen kellemes egy hétvégi délelőttön arra gondolni, hogy kiszaladunk, mondjuk a Csanyikba, nem valami különösebb okkal, csak pusztán szétnézni, vannak-e ott mások, netán beugrani egy órára az állatkertbe, aztán átugrani az Avas tetejére, egy percre lenézni a városra, majd haza, mire kész az ebéd. Ha nincs robogónk, egy ilyen kósza ötletet tán elhessegetünk magunktól: egy kirándulás, pláne családi keretek közt, nagyobb előkészületeket igényel, nem lehet „csak úgy” (kivéve, ha Hűbele Balázsnak hívják az illetőt). Ellenben robogósként az ötlettől a megvalósításig csak annyi idő telhet el, amennyire a garázsunk van: pár perc. Felpattanunk, sisak a fejre, és gáz! Negyedóra alatt bárhonnan a Majális parkba érünk, ugyanennyi az Avas, vagy a megyeszékhely bármely érdekes pontja. Akkor szállunk le, és akkor ülünk vissza a nyeregbe, amikor jólesik. És ha megszólal a mobil, hogy otthon közben kész az ebéd, csak annyit kell mondani: pár perc, és ott vagyok!
KERETES KIEGÉSZÍTÉS
Fenti sorok írója, ahogy ez már szokott lenni, azt is éberen figyeli, ki mindenki tagja még ugyanennek a „klubnak”. S különösen érdekes, ha az tűnik fel, hogy például a közlekedési vállalat dolgozói parkolója hogy telelett a tavasz beköszöntével a reggelente érkező munkatársak kétkerekűivel. Márpedig az MVK-nál a munkatársak nem mások, mint a buszvezetők. És mindjárt adja magát a kérdés: milyen érzés idefelé jövet félórányit egy százkilós járgányt vezetni, majd átülni egy tíztonnásra, s egész nap amazt?
– Teljesen más, de a kismotorral is vannak viszontagságok, meg a nagybusszal is. Átálni nehéz-e? Agyban váltani kell, mikor átülök, az biztos – árulja el Orosz László, aki egy évtizede vezet az MVK-nak. „Civilben” pedig 102 köbcentis Hondája van, ami (szemben jelen sorok írójának 50-es Kymco Agilityjével) bőven túllépi az 50-60-as sztenderdet sebességben, eléri 85 km/h-t, tegyük hozzá, 110 kilós utasával a hátán. – Ha kevesebb lennék én, még többet is menne ő. Nagyon fürge, ügyes gép. Hibája, hogy a kereke kicsi, keskeny a gumi, el lehet firkálni akár a villamossínen, útjelzésen, zebra-felfestésen. De ez van, olcsó volt, az unokatesómtól vettem.
Balogh Attila
