„Már nagyon vártam a találkozást a miskolci színészekkel”

– Körülbelül tizennégy évesen beléptem egy színjátszó csoportba, aztán olyan tizenöt-tizenhat lehettem, amikor kiválasztottak gyerekszereplőnek az Operettszínház Valahol Európában-előadásába. Ezután különböző filmekben is játszottam kisebb szerepeket, és a középiskola utolsó éveit már magántanulóként fejeztem be. Azután elkezdtem felvételizgetni a Színművészeti Főiskolába, ahova negyedszerre sikerült is bejutnom. J Eközben bekerültem az Új Színház stúdiójába, ahol megszereztem a Színész II. minősítést, emellett több alternatív színház előadásaiban és felléptem. A Főiskola elvégzése után az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződtem, ahol négy csodálatos évet töltöttem el.

– Miért hagytad el Egert?

– Egyszerűen úgy éreztem, hogy valami másra vágyom.

-Miben különbözik az életed azóta, hogy szabadúszó vagy?

– Noha a társulati tagság egyfajta biztonságot ad, ám én azért szeretek szabadúszó lenni, mert így sokkal változatosabb, kalandosabb minden. Eljárhatok különböző castingokra , és így több színházban is szerepeltem már. Mindemellett a filmezést is könnyebb így beleiktatni az időmbe.

– Ha már szóba került: mennyire köti le az idődet a filmezés?

– Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen az elmúlt három évben három nagy mozifilmben is játszottam, ám míg egy-egy film elkészül másfél-két hónap alatt, a a színdarabokat van, hogy több évadon át játsszuk, ezért én úgy gondolom, hogy a színház sokkal inkább kitölti az életemet.

–Hogy kerültél képbe, mint a miskolci Kornél?

– Őszintén szólva nem tudom, hiszen bár jól ismerjük egymást, korábban nem dolgoztam soha együtt Szervét Tibor rendezővel. Tavaly tavasszal váratlanul kaptam egy telefont, hogy nincs-e kedvem Miskolcon eljátszani a Vőlegény Kornélját. Természetesen volt. J

– Idekerültél egy számodra új közegbe. Ismertél korábban valakit a Vőlegény többi szereplője közül?

– Igen, a darabbeli húgomat alakító Sípos Verát. A többieket pedig szerettem volna megismerni, hiszen rengeteg jót hallottam róluk, különösen Máhr Ágiról Fandl Ferencről, és Szirtes Gáborról, úgyhogy nagyon vártam, hogy elkezdődjön a próbafolyamat.

– Mennyire találtad nehéznek?

– Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, de azt nem gondoltam volna, hogy annyira kemény lesz, mint amilyen végül lett. A másfél hónapból csak az utolsó két hetet tudtam egyéb elfoglaltságaim miatt itt tölteni, így azelőtt naponta jártam oda-vissza Budapest és Miskolc között, ami – amellett, hogy rengeteg kilométer került a kocsimba  – rendkívül megterhelő.

– Mennyi idő, előadás szükséges számodra egy-egy szerep teljes elsajátításához?

– Nehéz kérdés, mivel vidéken a darabok általában egy évad alatt ki is futnak. Budapesten azonban van olyan, amelyet már két éve játszunk, havi átlag négy előadással, és ott érdekes megfigyelni azokat a változásokat, amelyek a kezdetek óta történtek.

– Mit gondolsz Kornélról? Hogy jellemeznéd őt?

– Igazából nem szeretek ilyenről beszélni, hiszen ezt egy néző sokkal jobban látja szerintem, mint én belülről. Én borzasztóan szeretem ezt a lányt, tisztelem a humorát, stílusát, és kitartását, és megértem őt, ám nem gondolom, hogy hasonlítanánk egymáshoz.

– Jutott valamennyi időd közben városnézésre?

– Városnézésre sajnos – a színház környékén kívül – nem nagyon, ám mivel a kutyám, Károly is itt töltötte velem ezt a két hetet, így őt mindenképpen sétáltatni kellett, úgyhogy mostanra már elég jól ismerem a Népkertet, és Miskolctapolcát is.  

– A Vőlegényen kívül milyen elfoglaltságaid vannak, vagy lesznek még az idei évadban?

– A Nemzeti Színházban a Vesztegzár a Grant Hotelben című darabban, a Vígszínházban a Figaro házasságában, a Thália Színházban pedig egy angol klasszikusban, a Szerelmi körutazásban játszom. Emellett majd nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok Cigánybárójában fogok szerepelni, úgyhogy a következő időszakom ének és táncpróbákból fog nagyrészt állni.

– Ha tudsz választani azok közül a darabok közül, amelyekben játszottál melyik volt a kedvenced?

– Nagyon szeretem a Radnóti Színház Asztali zenéjét, amelyet jelenleg is műsoron van, emellett a korábbiak közül az egyik kedvencem Az elveszett paradicsom, amelyet még Egerben játszottam, illetve a Györgyike drága gyermek, amelynek címszerepéhez a Nemzeti Színházban volt szerencsém.

– És a jövőre nézve van szerepálmod?

– Van, de ezt babonából nem árulom el.  

– Ennyire babonás vagy?

– Az életben nem, színházi babonáim viszont vannak. Nagyon érzékeny vagyok arra, hogy minden ugyanúgy történjen mindig. Megvan, hogy előadás előtt mikor megyek sminkeshez, fodrászhoz, melyik szerephez melyik rúzst használom, és így tovább.

– Magánemberként szeretsz színházba, moziba járni?

– Igen, főleg moziba nagyon. Színházba pedig rendszerint a kollégáimat nézem meg, ám idő és energia hiányában sajnos nem annyiszor van erre módom, mint szeretném.