Hányszor megfogadtam már, hogy a decemberi jegyzetemben nem írok semmi olyanról, ami felbosszant, csak arról, ami örömmel tölt el. Hiszen közeledik az év legszebb ünnepe, amikor a családok együtt töltik a napjaikat, amikor egymásra figyelnek az emberek. Az alábbi információ olyan, amelynek hallatán lehetne örülni…
A mezõgazdasági miniszterek jóváhagyták, hogy uniós pénzbõl támogassák a friss gyümölcs és zöldség beszerzését és iskolai szétosztását, ám az EP 500 milliójával szemben a Tanács – a Bizottsághoz hasonlóan – ugyancsak évi 90 milliót javasolt a program finanszírozására. Magyarországra becslések szerint 2 millió euró jut a 90 millió eurós keretbõl. Heti egyszeri gyümölcsosztással számolva egy kisiskolásra 6 euró jut egy évben, hetente pedig mindössze 20 cent. Ha – miként azt Magyarország szeretné – a programot az 5-12 évesekre is kiterjesztenék, akkor heti 10 centre – azaz ma 26.61 forintra – csökkenne az összeg, ami gyakorlatilag heti egy almát jelent. No nem baj, attól még lehetne örülni…
Ha mondjuk, azt mondhatná a Tanács, hogy ezt az almát pedig – merthogy a gyermekek egészségének megõrzése miatt vezetik be – a tagországok vásárolják meg Magyarországtól, hiszen ott a Nyírségben olyan ízletes, lédús, egészséges jonatán alma terem, amilyet még nem kóstoltak az európai gyermekek. No, itt fordul az öröm, ürömbe…
Sajnos, már nem is fogják megkóstolni, hiszen az almafákat jószerivel mind kivágták, mert állítólag, nem érte meg termelni, hiszen nem volt piaca – ami volt, azzal jó magyar szokás szerint félretéve a gazdasági érdekünket, politikai okok miatt megszakítottuk a kapcsolatot – vagy nagyon alacsonyra szabták a felvásárlási árat a termelõnek. Így aztán nem csoda, hogy amíg banánt 149, narancsot meg 99 forintért kínálnak a bevásárlóközpontok, addig a magyar alma kilója 400 forintba is belekerül. Még a magyar gyermekek sem a hazait kapják majd, hanem a valahol, csak nem nálunk honos zöldalmát, vagy egyéb nekünk ismeretlen fajtákat.
Ugyanúgy jártunk a jonatánnal is, mint a hevesi mézédes dinynyével, a „kecskecsöcsû” szõlõvel, a cukorrépával, a makói fokhagymával, a piros fûszerpaprikával, s majd a 100 ezer hektár szõlõ kivágása után –, amibõl ránk nem sok jutna, de a rövid távú haszon miatt mi majd túlteljesítjük az elvárásokat – a borszõlõvel. Ehetjük, vehetjük máshonnan, mert nekünk már nincs, de valahol mégis megéri termelni.
Mégiscsak örömködnék akkor, ha még valahogy megmenthetnénk a maradék almafákat, hogy ne csak heti egy alma jusson gyermekeinknek. Jut eszembe, majd hárommillió darabra mindjárt szükség is lenne, ha minden magyar családnál az ünneplõbe öltöztetett karácsonyfákon, ott mosolyogna legszebb díszként egy-egy piros magyar jonatán alma…
Békés, szeretetben teljes Karácsonyt kívánok minden olvasónknak!
Ha mondjuk, azt mondhatná a Tanács, hogy ezt az almát pedig – merthogy a gyermekek egészségének megõrzése miatt vezetik be – a tagországok vásárolják meg Magyarországtól, hiszen ott a Nyírségben olyan ízletes, lédús, egészséges jonatán alma terem, amilyet még nem kóstoltak az európai gyermekek. No, itt fordul az öröm, ürömbe…
Sajnos, már nem is fogják megkóstolni, hiszen az almafákat jószerivel mind kivágták, mert állítólag, nem érte meg termelni, hiszen nem volt piaca – ami volt, azzal jó magyar szokás szerint félretéve a gazdasági érdekünket, politikai okok miatt megszakítottuk a kapcsolatot – vagy nagyon alacsonyra szabták a felvásárlási árat a termelõnek. Így aztán nem csoda, hogy amíg banánt 149, narancsot meg 99 forintért kínálnak a bevásárlóközpontok, addig a magyar alma kilója 400 forintba is belekerül. Még a magyar gyermekek sem a hazait kapják majd, hanem a valahol, csak nem nálunk honos zöldalmát, vagy egyéb nekünk ismeretlen fajtákat.
Ugyanúgy jártunk a jonatánnal is, mint a hevesi mézédes dinynyével, a „kecskecsöcsû” szõlõvel, a cukorrépával, a makói fokhagymával, a piros fûszerpaprikával, s majd a 100 ezer hektár szõlõ kivágása után –, amibõl ránk nem sok jutna, de a rövid távú haszon miatt mi majd túlteljesítjük az elvárásokat – a borszõlõvel. Ehetjük, vehetjük máshonnan, mert nekünk már nincs, de valahol mégis megéri termelni.
Mégiscsak örömködnék akkor, ha még valahogy megmenthetnénk a maradék almafákat, hogy ne csak heti egy alma jusson gyermekeinknek. Jut eszembe, majd hárommillió darabra mindjárt szükség is lenne, ha minden magyar családnál az ünneplõbe öltöztetett karácsonyfákon, ott mosolyogna legszebb díszként egy-egy piros magyar jonatán alma…
Békés, szeretetben teljes Karácsonyt kívánok minden olvasónknak!
Orosz B. Erika
