Komoly dolgokkal nem illik viccelődni, ezt jó magam is tudom, de az-az igazság, hogy az már maga is súrolja a vicc határát, hogy egy bank, – szándékosan nem írom le a nevét – amelynek feladata az ügyfelek maximális kiszolgálása, hiszen azok pénzéből él, s láthatóan nem is rosszul, ilyen amatőr módon veri nagydobra a diszkriminációs magatartását. Ez aztán az ellenreklám, úgy hiszem, jogosultakká vált az idei citromdíjra.
Szóval erről a kampányról – amelyet persze két nap múlva, elnézést kérve visszavontak – ez a régi bohócvicc jutott az eszembe. Mert ugye az „átkosban” a takarékszövetkezeteken kívül csak ez az egy pénztár működött az országban. Máshová nem is tudott volna fordulni az ügyfél, s az önkormányzatok, vállalatok is – jobb híján – náluk vezették számlájukat. Most viszont más a helyzet, hiszen itthon is legalább negyven, hanem több bank verseng az ügyfelek kegyeiért. A rengeteg jobbnál jobb befektetést, megtakarítással kombinált biztosító társaságról, brókercégről már nem is szólva. Egyszóval: Van máásik!
Egy dolog azonban elgondolkodtató ebben a hírben. Azt mindannyian tudjuk, hogy a bankok rendkívül jó felmérésekkel, statisztikákkal, elemzésekkel rendelkeznek, hiszen a mások befektetett pénzét viszik a hitelpiacra. Ha egyikük úgy gondolja, hogy a 3 ezer néhányszáz hazai településből 400 – azaz több mint 10 százalék – ilyen katasztrófálisan rossz adós minősítéssel rendelkezik, s ráadásul ebből 126 – azaz az egyharmada – a mi megyénkben van, akkor annál is nagyobb a baj, mint ahogy eddig gondoltuk. Hiszen ez azt jelenti, hogy nem csak a világ-, a makrogazdaságot, hanem a mikrokörnyezetünket is nagyon hamar elérte a válság, s ennek bizony a magyar közigazgatásban borzasztó következményei lehetnek. Igazuk lehet a szakembereknek, akik azt mondják össze kell vonni az önkormányzatokat, az intézményeket, a racionálisabb gazdálkodás, illetve a túlélés reményében. Hiszen szép dolog a demokrácia, meg a választójog, meg lehet ragaszkodni a közigazgatási hagyományainkhoz, de egy ilyen pici országban ez láthatóan nagy luxus. Persze ez is eszébe jut az embernek e hír hallatán, de azért ha visszatérünk az eredeti gondolathoz, ez mindenképpen nagy baklövés volt. Már csak azért is mert a hitelbírálat a bankok dolga, s mindezt házon belül, mindenféle rossz kommunikáció nélkül is eldönthették volna, s nem lenne ekkora felháborodás, s nem kiabálnának „falurombolást” az emberek.
De azért azt hozzáteszem, hogy ha Én most az érintett települések polgármestere lennék, nekem is megérne egy fricskát, s azonnal elvinném a számlámat az ilyen pénzintézettől, hiszen ne felejtsük el: Van máásik! No láátod?
